Egy középkori oltár maradványát találták meg a jeruzsálemi Szent Sír-templomban
2022. április 14. 14:20 MTI
Középkori oltár nyomára bukkantak a Szent Sír-templom helyreállítási munkálatai során Jeruzsálemben – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság hírportálja szerdán.
Oltár a Szent Sír-templomban (Flickr / Jorge Láscar / CC BY 2.0)
Korábban
A kutatók szerint egykor egy pompás, középkori oltár díszes része volt a Szent Sír-templom egyik hátsó folyosóján, az egyik fal mentén talált kőlapnak az eddig rejtett, hátsó oldala.
A Jézus hagyomány szerinti keresztre feszítésének és sziklasírba temetésének helyén felépített templomban a felújítási munkálatok során fedezték fel a 2,5 méter széles és 1,5 méter hosszú félretett kőlapot a régészek.
„Most nem látható, de eredetileg értékes, apró, finoman megmunkált márvány- és üvegdarabkákkal volt kirakva” – mondta a leletről Amit Reém, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) jeruzsálemi körzeti régésze. „Csodálatos, igazán elképesztő műtárgy” – tette hozzá a szakember, aki Ilya Berkovich-csal, az Osztrák Tudományos Akadémia tudósával együtt végezte a feltárást.
A követ eredetileg a középkorban, főként a római templomoknál alkalmazott kozmateszk stílusban díszítették, amely a klasszikus, a bizánci és a korai iszlám művészetet ötvözi, s melyben finomra vágott, színes márvány- és üvegdarabokat illesztenek körkörös ornamentikába, gyakran aranyfoglalatokkal.
A kő egykor az oltár csúcsán állhatott, erre összpontosult a hívők, a zarándokok tekintete, és körülötte végezték az egyház papjai, főpapjai és szerzetesei a liturgiát. Hasonlóképpen díszített oltárokat a 12. és 13. századból származó római templomokban lehet látni.
A frissen előkerült jeruzsálemi ereklye egybevág a korábbi régészeti leletekkel, valamint a zarándokok beszámolóival, amelyek a kereszteskori templomszentelést és az akkori főoltár 1149-ben történt felállítását írják le.
Az oltárnál eleinte a katolikus papság tartott miséket, majd a keresztesek távozása után a görög ortodox egyház használta. 1808-ban megsérült egy tűzvészben, félredobták és a legutóbbi felújításokig megfeledkeztek róla.
A kutatók eredményeiket az év végéig közzé teszik az Izraelt Kutató Társaság kiadványában (Israel's Exploration Society).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap