Egy több száz éves múmiát tartott otthon „spirituális barátnőjeként” egy perui férfi
2023. március 1. 10:52 MTI
Ősi múmiát talált a rendőrség egy ittas perui futár hűtőtáskájában egy punói régészeti lelőhelyen, az ország délkeleti részén – számolt be róla a BBC News.
Korábban
A 26 éves férfi bevallotta, hogy a múmiát, akit Juanitának nevezett el, beköltöztette a szobájába, a tévé mellett tartotta egy dobozban, és „spirituális barátnőjének” tekintette.
Amikor ittas állapota miatt a rendőrség felfigyelt rá, és átkutatták a táskáját, azt mondta, hogy azért volt vele a múmia, mert meg akarta mutatni a barátainak.
A futár azt állította, hogy a múmia az apjáé volt, de arra nem adott magyarázatot, hogyan került hozzá – közölték kedden a hatóságok.
A régészek 600-800 évesre becsülték a múmia korát. A szakértők szerint feltehetően férfi maradványa lehetett, és nem nőé.
A 151 cm magas ember halála 45 éves kora után következhetett be. A gyolcsba tekert, mumifikálódott test magzati pózban feküdt, ami a prekolumbiánus korszak temetkezéseire jellemző a térségben.
A spanyol hódítás előtt a mai Peru területén számos ősi kultúrában mumifikálták a holtakat. A helyi szokások szerint egyes múmiákat a nagyobb ünnepeken kiemelték nyughelyükről és körbe is vittek.
A rendőrség a lefoglalt mumifikálódott testet átadta a kulturális örökségért felelős perui minisztériumnak.
A futárt és két barátját őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellenük kulturális örökség elleni bűncselekmény miatt.
A Juanita névhez egy másik híres múmia is kötődik. Az inka kislány mumifikálódott maradványait az Andok spanyolok előtti korszakának szentélyeit kutató Johan Reinhard amerikai antropológus találta meg az 1990-es években jégbe fagyva a hegység egy hófödte csúcsán. A kislányt 500 évvel ezelőtt áldozták fel a perui Ampato vulkán tetején.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap