Térdre kényszerítették a Szovjetuniót Reagan csillagháborús tervei
2023. március 23. 09:50 MTI
40 éve, 1983. március 23-án jelentette be Ronald Reagan amerikai elnök, hogy az Egyesült Államok olyan fejlesztésekbe kezd, amelyek nyomán földi és űrbéli telepítésű fegyverekkel védekezhet az atomfegyvereket hordozó atomrakéták ellen.
Gorbacsov az 1985-ös genfi csúcstalálkozón is hevesen ellenezte Reagan tervét
Korábban
Reagan elnök beszédében a szovjet rakétákkal szembeni, áttörhetetlennek remélt védőpajzs álmát fogalmazta meg, amely lehetetlenné teszi, hogy szovjet rakéták elérjenek amerikai célpontokat.
Az elnök két héttel korábban mondta el azt a beszédét, amelyben a Szovjetuniót „a gonosz birodalmának” minősítette, ezzel kezdődött a két szuperhatalom közi hidegháború utolsó szakasza.
A hivatalosan Stratégiai Védelmi Kezdeményezésnek (SDI) nevezett, de a köznyelvben csak „csillagháborús” tervként emlegetett elképzelés szakított a kölcsönös megsemmisítés doktrínájával: azt tűzte ki célul, hogy a földi és a világűrbe telepített rendszer képes legyen tömeges rakétatámadás szinte teljes elhárítására, ami egy esetleges háborúban fölényhez juttatná az Egyesült Államokat.
A terv egyik legismertebb támogatója a magyar születésű fizikus, a hidrogénbomba atyjának is nevezett Teller Ede volt.
Teller biztosította az elnököt arról, hogy a szükséges tudományos technológiák elérhető közelségben vannak: ezek közé tartozott például a röntgenlézer (egy atombomba energiájával táplált, a röntgen tartományban működő lézer), a részecskefegyver, illetve számítógép által vezérelt fegyverek sora.
Teller azonban Reagan meggyőzéséhez jobbára nem tudományos alapú érvelést, hanem propagandisztikus eszközöket és alaptalan ígéreteket alkalmazott.
A tudományos koncepciót a következő évek során többször meg kellett változtatni, mert sorra kiderült, hogy egyik alkotóeleme sem kivitelezhető. (1984-ben a világsajtót bejárta egy sikeres rakétaelhárítási kísérlet híre, de a Newsweek című magazin szerint a kísérletet manipulálták.)
Az SDI-program kapcsán megkezdett kutatások és fejlesztések ugyanakkor számos technológiai újításhoz vezettek, amelyek alapján ma is használt rendszerek jöttek létre.
A csillagászati költségekkel járó programnak Amerikában is kezdettől voltak ellenzői, a „csillagháborús” kifejezést először Edward Kennedy szenátor használta a Reagan-beszéd másnapján nem túl hízelgő szövegkörnyezetben.
A Szovjetunió természetesen agresszív lépésként értékelte a tervet, nemcsak azért, mert ezzel az amerikai fél felborította a kölcsönös megsemmisítés teóriáján alapuló évtizedes status quo-t, hanem azért is, mert az elképzelés moszkvai értelmezés szerint fennálló szerződéseket sértett.
A szovjet vezetőknek be kellett látniuk: egyszerűen képtelenek lettek volna egy hasonló, csúcstechnológián alapuló program megvalósítására. Nemcsak azért, mert tudományos téren lemaradtak, de azért is, mert a lakosság amúgy is alacsony életszínvonala mellett képtelenek lettek volna a horribilis költségek előteremtésére.
Mihail Gorbacsov szovjet vezető ezért ellenezte vehemensen az SDI-t, olyannyira, hogy az 1986-os reykjavíki csúcstalálkozón az SDI leállításáért cserébe fölvetette Reagannek a teljes atomleszerelést.
Az amerikai elnök azonban nem engedett (ebben nagy szerepe volt Tellernek, aki megalapozottan állította, hogy a szovjeteknek nincs ilyen elektronikájuk és célzó rendszerük), s az idő őt igazolta: a Szovjetunió öt évvel később már nem létezett, amiben része volt az SDI programnak is.
A hidegháború lezárultával, 1991-ben George Bush elnök átértékelte a „csillagháborús” tervet, s a hangsúly a hadszíntéri rakétavédelemre került. Bill Clinton 1993-as hivatalba lépése után Washington egy Alaszkába telepítendő rakétavédelmi pajzs tervét részesítette előnyben, majd lényegében ezt is befagyasztotta.
A rakétavédelmi programot George W. Bush elnök hivatalba lépése után indították újra. Az elképzelést azzal bővítették, hogy a rakétavédelmi rendszer egyes elemeit más földrészekre, így Európába is telepíteni kell, hogy elhárítható legyen a „lator államok”, elsősorban az Észak-Korea és Irán részéről várható rakétatámadás.
A terveket Barack Obama elnöksége alatt visszanyesték, de a rakétapajzs ügye ma is feszültségeket gerjeszt az Egyesült Államok és Oroszország viszonyában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap