Bejárhatjuk a helyet, ahol leszúrták Julius Caesart
2023. június 21. 11:24 MTI
Kedd óta látogatható az olasz főváros egyik legérdekesebb ókori műemlékegyüttese, ahol történelmi források szerint i. e. 44-ben, március idusán leszúrták Julius Caesart.
Pompeius kúriájának maradvényai a Largo di Torre Argentinán (Wikimedia Commons / Sotamies / CC BY-SA 4.0)
Korábban
A belváros szívében található Largo di Torre Argentina tér közepén található régészeti lelőhelyről van szó, amely az utóbbi években nem volt nyitva a nagyközönség előtt.
Az utcaszint alatti elhanyagolt területet kizárólag Róma egyik legnagyobb macskakolóniájának tagjai „látogathatták”.
A terület az ókori Róma egyik legtöbbet kutatott részének számít, ahol a birodalom története végigkövethető a köztársaságkortól kezdve a császárkoron át egészen a középkorig.
Az 1920-as évek végéig épületek álltak a téren, ezek lebontása során kerültek elő a régészeti emlékek, többek között templomok maradványai, valamint Pompeius egykori kúriája, amelynek tufakőből emelt talapzata is megmaradt.
Ókori források és a területet helyreállító régészek szerint ezen a helyen lett gyilkosság áldozata Julius Caesar, vagyis itt hangzott el a híres mondat, „Te is fiam, Brutus?”, amellyel a római diktátor halála pillanatában kérdőre vonta fogadott fiát, aki csatlakozott az összeesküvőkhöz.
Más értelmezések szerint Julius Caesart nem pontosan itt, hanem a közelben szúrták le: egy római hagyományőrző csoport minden év március 15-én vagy a közeli villamosmegállóban, vagy a Forum Romanumon idézi fel Julius Caesar halálát.
„Róma egyik legszebb és legértékesebb helyszínéről van szó, melyet most visszaadunk a lakosoknak és a turistáknak” – jelentette ki Miguel Gotor, a római polgármesteri hivatal kulturális tanácsnoka.
A régészeti terület restaurálása a Bulgari divatház finanszírozásával valósult meg, amely már több római műemlék megújítását támogatta.
A látogatás teljesen akadálymentes a kerekesszékesek, a vakok és gyengénlátók számára is. A belépés a rómaiaknak ingyenes, a máshonnan érkezőknek fejenként öt euróba kerül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap