Átadták a Károlyi-kastély megújult lovardaépületét
2023. november 22. 13:18 MTI
A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban hétfőn átadták az épületegyüttes felújított lovardaépületét, ahol többek között a család történetét bemutató kiállítás kapott helyet.
A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély madártávlatból (MTI / Vasvári Tamás)
Korábban
Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára a szalagátvágás előtt elmondta, hogy a Lázár János miniszter által kezdeményezett beruházáshoz három év munkája mellett 1,9 milliárd forintnyi uniós és nemzeti forrás biztosítására volt szükség.
Ágh Péter kiemelte, a felújítás megvalósítása meggyőző példája annak, hogy a műemlékek felújításához és üzemeltetéséhez az államnak partnerekre van szüksége.
A kastélytörvény – tette hozzá a politikus – lehetőséget biztosít arra, hogy a jelentős vagyonok felett rendelkező magyar elit a sport mellett „tekintse küldetésének és történelmi felelősségének a nemzet kulturális örökségének megőrzését és gyarapítását, az abban való részvételt is”.
Ágh Péter hangsúlyozta, hogy Károlyi György a kastély utolsó tulajdonosának leszármazottjaként negyedszázada jó gazdaként egy vagyonkezelő részvénytársaságot irányít, miközben az épületegyüttes tulajdonosa a magyar állam.
Az üzemeltetés és a felújítás mögött az állam és a magántőke példás együttműködése áll, ez a működési modell megelőzte korát – zárta köszöntőjét az államtitkár.
Károlyi György elmondta, hogy a Nemzeti Kastély és Várprogram keretében a Károlyi József Alapítvány másfél milliárd forintos uniós támogatás és hazai források felhasználásával a turisztikai vonzerő növelése érdekében végzett fejlesztéseket.
Megvalósult a nagyistálló épületének műemléki felújítása, benne egy új látogatóközpont kialakítása és a Károlyi család életét bemutató kiállítás létrehozása, valamint a kastélyban található történeti termeket műtárgyakkal és korhű bútorokkal rendezték be. A felújítást az alapítvány konzorciumban valósította meg a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft-vel.
Beszámolt arról is, hogy idén befejeződött a jogi értelemben vett birtokegyesítés. Az alapítvány az évi 30 ezer látogatót fogadó ingatlanegyüttes minden helyrajzi számára használati jogot kapott, tekintettel arra, hogy közfeladatot lát el, beleértve a 22 hektáros arborétumot is.
A kastély építtetője, Károlyi György a reformkor egyik legfontosabb szereplője volt. Az 1838-as pesti árvíz idején evezősökkel csatlakozott Wesselényihez, az árvízi hajóshoz, és körülbelül kétszáz ember lelt menedékre a Károlyi-palotában.
Károlyi György dédunokája, István volt a fehérvárcsurgói uradalom utolsó birtokosa. István a kultúra területén alkotott maradandót, hiszen húszévesen színházat alapított: 1940. november 29-én nyílt meg a Madách Színház Pünkösdi Andor vezetésével.
A II. világháború után a kastély az állam tulajdonába került. 1946-ban üdülőhelyként, utána pedig nevelőotthonként működött egészen 1979-ig. Végül az addig Párizsban élő Károlyi György 1984-ben létrehozta a Károlyi József Alapítványt, melynek fő célja volt a kastély felújítása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05