2024-ben újra látogatható lesz Déva megújult vára
2023. december 13. 13:24 MTI
Végéhez közeledik Déva várának a felújítása, jövőre visszakapcsolják a turisztikai körforgásba az erődítményt – jelentette be kedden Florin Oancea, a dél-erdélyi város polgármestere.
Déva vára napfelkeltekor (Wikimedia Commons / Neighbor's goat / CC BY-SA 4.0)
A Hunyad megyei város elöljárója közösségi oldalán több fényképet is megosztott a belső várban zajló felújítási munkálatokról, melyekkel véget ér az erdélyi turisztikai látványosság több szakaszban lezajlott felújítása.
A belső várra vonatkozó 23 millió lejes (1,76 milliárd forint) beruházást nagyrészt európai uniós forrásokból finanszírozták.
A polgámester hangsúlyozta: 2024-ben több eseményt is szerveznek a felújított erődítményben.
A Déva fölé magasodó Várhegyen álló erődítmény külső falait korábban újították fel szintén uniós támogatással. Ezeket a részeket 2016-ban nyitották meg a látogatók előtt.
A hegy ormán található belső vár felújítása mellett önkormányzati támogatással az ide vezető felvonókabint is nagyobbra cserélték, kötélpályáját, megállóit felújították.
A dévai Várhegyen már az ókorban is állt erődítmény. A várat a tatárjárás után IV. Béla király építtette újjá, 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye volt. Számos birtokosa közül a legjelentősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor voltak.
Az 1848-49-es szabadságharcban a magyar forradalmi seregeknek Buda és Arad mellett Déva várát is sikerült elfoglalni. Bem tábornok a várban lőszerraktárt rendeztetett be, mely felrobbant. Az egész Várhegyet uraló várrendszer jelentősen megsérült, felújítása sokáig váratott magára.
A várnak szépirodalmi vonatkozása is van, a Kőmíves Kelemen című népballada felépítésének elképzelt történetét meséli el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap