Az okkultizmus is vonzotta a gravitáció leíróját, Isaac Newtont
2024. január 4. 17:05 Múlt-kor
381 éve, 1643. január 4-én (az Angliában akkoriban még érvényben lévő Julianus-naptár szerint 1642. december 25-én) született Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász, az emberiség történetének egyik legnagyobb géniusza.
Korábban
Esko Valtaoja finn csillagász szerint a modern elméleti fizika alapjait lefektető Isaac Newton „úgy a kortársak, mint saját írásai alapján – nyíltan megmondva – egy arrogáns szarházi volt. Védelméül annyi hozható fel, hogy (...) talán ő volt minden idők legnagyobb zsenije, s azon emberek egyike, akik a leginkább meghatározó módon hatottak a történelem folyására.”
Newton – és így az emberiség – paradox módon sokat köszönhet a pestisnek, mivel a tudós legtermékenyebb évei pont arra az időszakra estek, amikor az 1665-os angliai pestisjárvány tombolása miatt visszavonult szülőfalujába.
Nem véletlen, hogy a következő évet általában Newton „Annus Mirabilisaként” szokták emlegetni, mivel ekkoriban fogalmazódott meg benne többek között a gravitációs vonzás, a mozgástörvények, valamint a differenciálszámítás gondolata.
A máig népszerű történet szerint a gravitáció törvényének megalkotásához egy fáról a földre pottyanó alma adta az inspirációt. Az eseményt Newton asszisztense örökítette meg memoárjában s Voltaire is beszámolt a jelenetről:
„Miért esik az alma mindig a földre, tette fel a kérdést magának. Miért nem oldalra vagy felfelé esik, hanem mindig a Föld középpontja felé?” Newtont a gravitáció jelensége mellett az is foglalkoztatta, vajon a gravitáció egészen a Hold pályájáig érvényesül-e.
A földre zuhanó alma legendája
A polihisztor vizsgálta a fénytörés jelenségét, fényelméletet alkotott, s saját kezűleg megépített egy új teleszkópot, amely ma Newton-távcső néven ismert. Prizmákkal is kísérletezett, de hamar rájött, hogy ezekből nem ismerheti meg a szem anatómiáját, sem pedig azt, hogy a szem hogyan érzékeli a színeket.
A tudós ekkor fogott egy fűzőtűt, amelyet a szeme és járomcsontja közé szúrt, majd addig nyomta belülről szemgolyóját, amíg fekete és fehér körök jelentek meg előtte.
Érdekesség, hogy az angol tudóst a Biblia és az okkultizmus ugyanúgy érdekelték, mint azok a felfedezések, amelyek híressé tették. Tudományosnak kevéssé nevezhető megállapításai közé tartozik például, hogy a világvégét 2060-ra jósolta.
1692–93-ban történt súlyos idegösszeomlását követően, élete hátralévő három és fél évtizedében már nem volt jelentős felfedezése, annak ellenére, hogy szellemi képességeivel még ezt követően sem volt probléma.
Ezt igazolja, hogy 1716-ban egy Gottfried Wilhelm Leibniz német polihisztor által felvetett problémára néhány pillanat alatt megtalálta a megoldást.
1712-es portré Newtonról
Már életében több vers született róla, I. Anna királynő 1705-ben lovaggá ütötte. Newtonnak azonban felsőbbrendű intellektusáért hatalmas árat kellett fizetnie.
Mint Aldous Huxley írta: „Ha kitenyésztenénk az Isaac Newtonok fajtáját, az nem jelentene haladást. Az ár ugyanis, amelyet Newtonnak felsőbbrendű intellektusáért kellett fizetni, túl nagy volt: képtelen volt barátságra, szerelemre, apaságra és sok más kívánatos dologra. Mint ember, fiaskó volt; mint kolosszus: fenséges.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap