Perczel Zita az önkéntes emigrációban
2024. január 28. 13:20 Kis Domokos Dániel
Perczel Zita még húszéves sem volt, s már sikeres színésznőként állt a színpadon. Előbb a Nemzeti Színházba került, jórészt tanára, támogatója, felfedezője, Hettyey Aranka jóvoltából. 1935–1937 között pedig a Vígszínház tagja lett. Számos magyar film szereplője, leghíresebb közülük a Meseautó (rendezte Gaál Béla, Reflektor Film, 1934). Ebben Kovács Vera szerepében aratott nagy sikert. Kissé furcsa előzmények után indult világgá. Ebben szerepet játszott, hogy meg akart szabadulni egy férfitól, hogy aztán egy másiké legyen, akitől nem sokkal később a halál választotta el. Szerelemből, kalandvágyból hagyta el hazáját? Ki tudja?
Korábban
Egy biztos: Perczel Zita 1937-ben Párizsba utazott. Ekkor úgy gondolta, hogy végleg. Az indulás kissé bizonytalan okait, részleteit önéletrajzi visszaemlékezésében maga is megörökítette, amely könyv alakban – A meseautó magányos utasa címmel – már csak a halála után jelenhetett meg.
Húszévesen már a francia fővárosban volt, nem sokkal később egy világ körüli turné következett: Amerika, bár Hollywoodot nem tudta meghódítani.
Majd sok-sok viharos, küzdelmes év után ismét a fény városa, házasságok, anyai szerep, végül hazatérés s az itthoni komolyabb sikerek színpadon és filmen egyaránt.
Párizsi debütálásáról Guthy Böske emigráns újságíró és divatikon a Színházi Életben 1938 elején a „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni” cím alatt a következő sorokkal tudósított: „»Budapest a battu Paris« – Budapest legyőzte Párizst, írja az egyik leghíresebb francia kritikus Perczel Zita premierje után. Perczel Zita párizsi primadonna lett.”
Csókiskola
A Théâtre Saint-Georges színpadán aratta első, kirobbanó sikerét a Barbara című, háromfelvonásos, Michel Duran által írt komédiában.
Első benyomásait később a színésznő így elevenítette fel: „A környéken, amit Pigalle-nak is hívnak, sok színház van, mulatók, utcai árusok, kis kávéházak, utcanők. Színháznegyed, mulatónegyed és szerelempiac. […] A Théâtre Saint-Georges Színház a párizsi színházi világ szívében van. Egyike Párizs legrégebbi színházainak. […] A legnagyobb meglepetésem a színház mérete volt. Az óriási pesti Nemzeti vagy Vígszínház után a Saint-Georges Színház szinte ijesztően kicsi volt. Mintha nem lett volna távolság a színpad és a nézőtér között. A színpadról az utolsó sort is lehetett látni, leghátul pedig olyan páholyok voltak, amelyek előtt aranyozott rács volt, aki a páholyban ült, nézhette az előadást, de őt nem látták.” Ám – Guthy Böske szavaival folytatva – „ezen a színpadon mert kiállni az a fiatal, magyar színésznő, aki tavaly ilyenkor még úgyszólván egy hangot sem tudott franciául. Szerepét, ha enyhe akszannal [akcentussal] is, de franciául, sőt az itteniek szerint »delicieuse« [finom] kiejtéssel mondja. A lapok áradozva írnak nemcsak a szépségéről, de a színészi képességeiről is.”
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. téli számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.