21. századi technológia óvja Munkácsy Gyulán kiállított mesterműveit
2024. január 29. 14:35 MTI
Eddig nem alkalmazott technikával, okosfóliákkal védik a Munkácsy: a sikersztori című időszaki kiállításában szereplő grafikákat a gyulai Almásy-kastélyban – tájékoztatta a kastély közleményben az MTI-t.
Forrás: Facebook / Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
Korábban
Mint írták, az országban elsőként használják ezt a technológiát Munkácsy nagy értékű grafikáinak védelmére.
A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria eredetileg 3-4 hónapra kölcsönzött volna a kastély számára Munkácsy-grafikákat.
A közgyűjtemény szakembereit az okosfólia alkalmazása győzte meg arról, hogy a hosszabb idejű kiállítótérbe helyezés ellenére biztonságban tudhatják az értékes műtárgyakat, ezért január 5-ig tekinthető meg tárlat – írták a közleményben.
A kölcsönbe kapott grafikák hol gombnyomásra, hol egy fejhallgató felvételével láthatók. A beépített vezérlőelektronika áram alá helyezi a fóliát, áttetszővé téve azt kevesebb mint egy percre. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a képeket ne érje folyamatosan az állapotukat roncsoló fényhatás, csak abban a rövid időben, amíg a látogató megnézi azokat.
Ez a megoldás hozzájárul ahhoz, hogy hosszabb ideig is elhelyezhetők legyenek a fényre érzékeny grafikák – idézik Temesváry Jánost, a gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. műszaki vezetőjét.
A fejlesztéssel kapcsolatban több múzeum kereste már a gyulai kiállítóhelyet – közölték.
Az okosfólia egy üvegfelületre rögzíthető többfunkciós réteg. Elektromos feszültség hatására közel víztisztává válik, így átengedi a fényt, míg alapállapotban opálos, megszűri a látható fény hozzávetőlegesen 80 százalékát.
A kiállításon más 21. századi technológiát is alkalmaztak a készítők: a Siralomház nagyméretű installációja esetében a képből kivágott alakok mögötti terület kitöltésére, Munkácsy műtermének 1890-es fotója kapcsán a kép feljavításához és színezéséhez használták a mesterséges intelligenciát – írták a közleményben.
A 2025. január 5-ig megtekinthető tárlat nemrég egészült ki két újabb, mostanáig restauráció alatt állt képpel: a két tanulmány 1869-ben készült a Siralomház című festményhez. Munkácsy Mihály a Siralomházat fotótanulmányok sorával készítette elő; a festmény megalkotásához festette meg a tanulmányportrékat a fényképek felhasználásával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Így buktak el az iráni sivatag ősi városai
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap