Áprilisban ismét megnyitja egy Festetics a Helikoni Ünnepségeket
2024. február 8. 11:20 MTI
Mintegy kétezer középiskolás diákot várnak idén is a szervezők Keszthelyen április 25. és 27. között a kétévente megrendezett Helikoni Ünnepségek idei programsorozatára – közölte szerdán sajtótájékoztatón a város polgármestere.
A Festetics-kastélyegyüttes és kastélymúzeum
Wikipédia / Thaler / CC BY-SA 3.0
Korábban
Manninger Jenő felidézte, hogy egykor Festetics György gróf indította el a helikoni ünnepségeket, amelyek a 20. században középiskolás programként éledtek újjá.
A kétévenként megrendezett eseménysorozatra mintegy 2000 diák érkezik a városba, a művészeti versengés fellépői között számos olyan résztvevő is volt, aki ma már ismert művész.
Elsősorban a nyugat-dunántúli középiskolák és diákjaik a rendszeres résztvevők – mondta el a polgármester, hozzátéve, hogy idén is a város támogatásával valósul meg a rendezvény, de pályázati forrásokra is számítanak.
Gyetvai Alexandra, az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány kuratóriumának elnöke közölte, hogy ezúttal is a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Ház szervezi a hagyományokhoz hű eseményeket, de a megújult, fiatal csapat nagyon sok újítással is készül a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében.
Több támogató, civil szervezet és vállalkozó segít abban, hogy minél több koncertet és egyéb programot tarthassanak a fesztivál három napja alatt.
A napokban nyílt meg a középiskolák számára a regisztrációs felület, várható, hogy idén is mintegy kétezer diák vesz részt a programokon.
Az első két napon öt helyszínen 20 kategóriában zajlik a megmérettetés, a zsűritagok a harmadik napon értékelik a fellépőket, és ekkor tartják a gálát is – tette hozzá Gyetvai Alexandra.
A kuratóriumi elnök elmondta még: számos komoly- és könnyűzenei koncert vár a látogatókra, és ezúttal is lesz helikoni összkar.
A fővédnök Festetics György, hagyományosan ő gyújtja meg a helikoni lángot a megnyitó keretében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap