Kolozsvár középkori városfalának egy részlete került felszínre
2024. február 23. 15:05 MTI
A középkori erődített város északi várfalának részletére bukkantak régészek Kolozsvár belvárosában, a Műszaki Egyetem közelében – nyilatkozta George Cupcea régész a helyi Szabadság napilapnak.
Fotó: MTI / Kiss Gábor
Korábban
A kolozsvári lap csütörtöki számában megjelent írás szerint a középkori várfal részletét a napjainkban I. L. Caragiale parknak nevezett egykori Tyúkpiac, később Cselédpiac helyén találták a régészek. A park felújítás alatt áll, a régészeti felügyeletet az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum munkatársai látják el, akik az egyetem mellett nyitott kisebb szelvényben találták meg a középkori városfal egy szakaszát.
George Cupcea szerint a térségben valószínűleg egybeestek a római és a középkori erődítés vonalai, ennek részletét találták meg. A várfal vonalát – a régészeti kutatás befejezése után – jelezni fogják a felszínen – mondta.
Egy másik szelvényben az 1800-as évek eleji falmaradványokat találtak a régészek, akik egy hosszabb, a parkot észak–dél irányban átszelő szelvény megnyitását is tervezik. A szakember szerint a felújítási munkálatok teljes időtartama alatt jelen lesznek a régészek.
A napilap Gaal György helytörténésznek a Kolozsvári várak, városfalak, kaputornyok, bástyák című írására hivatkozva azt írja, hogy a most talált várfalrészlet térségében lehetett az Óvár két kapujának egyike, a Víz kapu is.
Kolozsváron tavaly októberben kezdődtek el a telefonpalota melletti park felújítási munkálatai, melynek részeként a belvároson áthaladó patakot, a Malomárkot is kitakarják, miután ezen a szakaszon a kommunizmusban befedték. A kivitelezőnek 14 hónap alatt kell elkészülnie a munkával.
Az egykori baromfipiac az 1950–60-as évektől a városban szolgáló, főleg györgyfalvi és széki lányok találkozóhelye volt, akik két szabadnapjukon – csütörtökön és vasárnap délután – népviseletbe öltözve itt táncoltak, énekeltek. Táncukat Fekete-piros című költeményében Kányádi Sándor is megverselte.
Kolozsváron az elmúlt évek belvárosi útfelújításai során a középkori vár több kapujának az alapjait is megtalálták. 2019-ban a Híd utcai, majd a Magyar utcai kaputorony alapzata tűnt elő, előbbit – mivel egykor a város főbejárata volt – a járda szintjén elhelyezett emléktáblával jelölték meg. Tavaly áprilisban, a Főtérre nyíló Egyetem utca felújítása során egy harmadik, a Torda utcai kaputorony alapozása is előkerült.
A középkori – Óvárból és Újvárból álló – Kolozsvár kétszer volt erődítve, a leírások szerint összesen 24 bástyája és kaputornya volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.