Hominidák tinédzserkor nélkül
2002. január 9. 01:26
A kutatók szerint a gyakran lehetetlenül viselkedő tinédzser viszonylag új jelenség az emberré válás útján.
Christopher Dean, a University College London professzora által vezetett nemzetközi kutatócsoport azonban egészen más következtetésre jutott, mikor egy Kenyában talált, fiatal Homo erectus egyed fogán megvizsgálták a napi növekedési szakaszokat.
A napi sejtaktivitást, a fognövekedést megőrzi a fogzománc alig látható vonalak formájában, körülbelül úgy, ahogy egy fa az évgyűrűit. A modern ember fogzománcán jól látható a lassúbb ütemű növekedés. A Homo erectusnak az első őrlőfogai 4-4,5 éves kora körül nőttek ki. Ez az érték közelebb esik a majmokéhoz, amelyeknek az őrlőfogai 3,5 éves koruk körül jelennek meg, míg az emberéi csak 6 éves kora táján. A Homo sapiens bölcsességfogai nagy általánosságban 18 éves kor körül nőnek ki, a majomféléknél már 11 éves koruk körül megjelennek. A kutatók ekkor más hominidák csontmaradványaival is összevetették az eredményeket, s megállapították, hogy a modern emberéhez hasonló, lassúbb fognövekedés mintegy 300 ezer évvel ezelőtt, a Homo sapiens neandertalensisszel jelent csak meg.
Noha az emberszabású majomfélék már 12 éves koruk körül felnőttnek számítanak, az emberek ezt csak 18 éves koruk körül érik el. Az ember fejlődésében ez a hosszú növekedési szakasz kulcsszerepet játszik. A Homo erectus növekedése sokkal inkább hasonlított a majmokéhoz, mint az emberekéhez. Egy 14-16 éves Homo erectus már érett felnőttnek számított.
A "megspórolt" tinédzserkorral meghosszabbították felnőtt korukat - nyilatkozta a felfedezés kapcsán Barry Bogin, a Michigan Egyetem antropológusa. A tinédzserkor jóval később jelent meg az emberré válás hosszú történetében, s valójában az a szerepe, hogy időt engedjen a szülőknek a tanításra. A Homo sapiens bonyolult társadalmi szerveződésben él, s e szerveződés szabályainak elsajátításához idő kell, a Homo erectus pedig nem élt ilyen társadalmi körülmények között, s ráadásul 1,5 millió éve gyorsan felnőtté kellett válni az életben maradáshoz.
(Élet és Tudomány)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap