Elröppent évszázad
2003. december 17. 09:35
Kiállítás a budapesti Közlekedési Múzeumban
A motoros repülés centenáriuma alkalmából megrendezett eseménysorozat újabb felvonásaként kiállítás nyílt a budapesti Közlekedési Múzeumban. Ebből az alkalomból exkluzív könyvet bocsátott ki a Magyar Könyvklub.Éppen egy évszázada történt, hogy az Egyesült Államokban az észak-carolinai Kill Devil Hills fölött a Wright-testvérek FlyerI nevű, kísérleti repülőgépükkel az első négy, immár történelminek számító repülésüket végrehajtották. Ma ezt az évfordulót ünneplik szerte a világon. Az évfordulóról egész eseménysorozattal emlékezik meg a budapesti Közlekedési Múzeum. Ennek első állomásaként a múzeum teraszára került egy felújított AN-2 tipusú motoros repülőgép.
A január végéig nyitva tartó kiállítást dr. Sípos Attila, a Malév Rt. jogi igazgatója nyitotta meg szerdán. Létrehozásában nagy segítséget nyújtott a Malév Rt. és a Budapest Airport Rt. is. Tizennégy tablóval, kétszáz fotóval, tematikus rendszerezésben ismertetik a rendezők az elmúlt száz év kiemelkedő történéseit, konstrukcióit és teljesítményeit. A szöveget és a képanyagot 36 eredeti tárgy teszi "kézzelfoghatóvá." Egy interaktív, érintős képernyő segítségével részleteket láthatunk a most zárva tartó, állandó repüléstörténeti és űrhajózási kiállításból.
Főleg a fiatalabb korosztálynak szól az a népszerűnek ígérkező lehetőség, amely szerint mindenki lerajzolhatja, hogy milyennek képzeli a jövő repülőgépét. A legügyesebbek ajándékokban részesülnek.
Az emlékkiállítás megnyitásával egy időben mutatták be azt a gyönyörű kiállítású, és a szakemberek szerint páratlanul gazdag és hiteles tartalmú kötetet, amelyet erre az alkalomra adott ki a Magyar Könyvklub. A könyv fordításában és lektorálásában a legkiválóbb magyar légügyi szakértők vettek részt.
Dr. Katona András, a Közlekedési Múzeum főigazgatója a kiállítás megnyitásával egy időben, jutalmakat adott át a 18. amatőr repülőgép-makett építőverseny legjobbjainak.
mti
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.