A sziúk perlik a párizsi mulatót
2004. november 9. 09:00
A Párizs melletti Vincennes-ben megtartott Amerika Fesztivál vendége volt egy dél-dakotai sziú indián, az 53 éves Alfred Red Cloud (Vörös Felhő), aki tiltakozó petíciót adott át a híres párizsi mulatónak, a Crazy Horse-nak. A sziú indiánok nevében azt követeli, hogy változtassák meg a lokál nevét, mert az sérti kultúrájukat, és tiszteletlenség 1877-ben elhunyt törzsfőnökükkel, Crazy Horse-szal, azaz Őrült Lóval szemben.
Crazy Horse |
Őrült Ló egyike volt azoknak az indián főnököknek, akik 1876-ban összefogtak George Armstrong Custer tábornok serege ellen, és megsemmisítő vereséget mértek rá a Little Big Horn-i csatában.
"Őrült Ló neve számunkra azt az embert idézi fel, aki népünket vezette az 1800-as években és aki hősiesen harcolt az észak-amerikai hadsereg ellen, hogy ma is követett hagyományaink és kultúránk szerint élhessünk." - áll a petícióban.
A követelést aláírta Harvey White Woman (Fehér Nő) is, aki Őrült Ló egyik nagybátyjának, Kis Sólyomnak a leszármazottja.
Red Cloud nyugati öltözékben, de fején tolldísszel jelent meg a mulató előtt, ahol a ház szóvivője fogadta - írta a madridi El País című napilap.
A petíció átvétele után behívta a vendéget a lokál megtekintésére. A mindössze tíz percig tartó vizit nem kápráztatta el az indiánt, aki azt is sértőnek találta, hogy a táncosnők tollas öltözéket viselnek.
Alfred Red Cloud távozása előtt hangsúlyozta, hogy nem akarják a mulatót bezáratni, csupán neve megváltoztatását kérik és választ várnak. "Ha nem kapunk választ, visszajövök a főnökökkel és jogi úton keresünk orvoslatot" - mondta.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.