Aranyfolyó a Central Parkban
2005. január 25. 10:00
Új művészi elképzelését valósítja meg New York-ban Christo, aki nevét azzal tette ismertté, hogy `felöltöztette` a berlini Reichstagot és a párizsi Pont-Neuföt. A Central Parkban felállítandó hatalmas montázs címe: A kapuk.
Az aranyfolyó tervei |
A mű nem tartalmaz semmiféle üzenetet, sem szimbólumot, ennek ellenére eredeti elképzelését jelentősen módosítani kellett. Christo már 1981-ben meg akarta valósítani, de a város illetékesei nem adtak rá engedélyt, mert nem értettek egyet azzal, hogy a kapuk felállításához gödröket akar ásni, és mert tartottak attól, hogy a sok lengő lepel elriasztja a madarakat. A terv előzetes számítások szerint 21 millió dollárba kerül és a fém, amit felhasználnak hozzá, harmada annak, amiből az Eiffel-tornyot megépítették. Christo felesége, Jeanne-Claude kijelentette, hogy nem kérnek támogatást, saját zsebből fizetik az egészet. Christo rajzokat készít az installációról, ezeket a gyűjtőknek és múzeumoknak adják el.
Az avatás előreláthatóan február 12-én lesz és a kapuk két hétig maradnak a parkban. A Metropolitan múzeum megnyitja tetőit a látogatók előtt, hogy a magasból tudjanak gyönyörködni a látványban. New York városa reméli, hogy Christo aranyfolyója sok turistát vonz majd és így sok "aranyat" - kb. 80 millió dollár bevételt - eredményez neki.
(MTI - Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap