Ma adják át az Olof Palme-díjat
2005. január 28. 12:57
Stockholmban január 28-án adják át az Olof Palme-díjat három orosz emberi jogi aktivistának: Ludmila Alekszejevának, Szergej Kovaljovnak és Anna Polikovszkajának, a csecsenföldi háború bírálóinak.
A közügyek terén kifejtett tevékenységért járó Palme-díj alapításáról a miniszterelnök özvegye és a svéd szociáldemokrata kormány 1986-ban, Olof Palme meggyilkolása után három nappal határozott. Az alapítványt (teljes nevén: Palme Alapítvány a nemzetközi megértésért és a közös biztonságért) végül 1987-ben hozták létre. Az 50 ezer dollár értékű díjat a nemzetközi megbékélést előmozdító személyiségek kaphatják. A díjat a Palme Alapítvány képviselői évente ítélik oda, s rendszerint Palme születésnapja (január 30.) körül, január végén adják át.
Olof Palme |
2005-ben az oroszországi demokratikus fejlődés elősegítéséért három orosz emberi jogi aktivista veheti át a díjat megosztva, mindhárman Oroszország csecsenföldi háborújának bírálói: Ludmila Alekszejeva (1996 óta a moszkvai Helsinki-csoport elnöke és tagja az orosz államfő mellett működő emberi jogi bizottságnak), Szergej Kovaljov (Oroszország első csecsenföldi háborújának egyik leghangosabb bírálója volt) és Anna Politkovszkaja (újságíró, a csecsenföldi háborúról való tudósításával vált közismertté). A díjazottak "az emberi jogokért vívott hosszú harc befolyásos jelképei Oroszországban" vallják a Palme Alapítvány képviselői.
Olof Palme két alkalommal, 1969-1976-ig, majd 1982-1986-ig volt Svédország miniszterelnöke. Életműve a nemzetközi politikában is maradandó. A Szocialista Internacionálé alelnökeként minden igyekezete a világ tűzfészkeinek felszámolására irányult. Az ő nevét viselte a leszerelés előmozdítására 1980-ban alakult nemzetközi Palme-bizottság. 1986. február 28-án éjjel Stockholmban merénylet áldozata lett. A tettes és az indíték azóta is ismeretlen.
(Panoráma - Tóth Ágnes, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap