2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A brit monarchia egyik legsikeresebb szeretője

2005. április 1. 10:37

Az 56 éves Károly walesi herceg, brit trónörökös és menyasszonya, az 57 esztendős Camilla Parker Bowles, aki április 8-án mondja ki a boldogító igent a windsori anyakönyvi hivatalban, már 35 éve ismeri egymást és ez alatt legfeljebb 3-5 évre szakadt meg viszonyuk.

A gyakori kérdést, hogy `ugyan mit eszik rajta a herceg?` sokkal könnyebb megválaszolni, mint a valamivel ritkábban feltettet, hogy `akkor miért nem vette nyomban feleségül?` Károly éppen azt szerette Camillában, amit mindig hiányolt első feleségében. Szerinte Diana túlságosan önmagával volt elfoglalva (600 pár cipő, 400 kalap), idegesítette férjét étkezési zavaraival, és nagyon is az előtérben állt. Camilla ezzel szemben szeret jókat enni és - ellentétben Dianával - egyáltalán nem igyekszik rivaldafénybe kerülni. `Nem jelent konkurenciát Károlynak, és valószínűleg a legjobb pszichoterapeutája is ` - számolt be a pár egyik barátja a Daily Telegraph című brit lapnak.

 

Egyes vélemények szerint a brit trónörökösök problémája egyszerűen csak az, hogy túl sok az idejük. Életük felén vagy még hosszabb időn át várják, hogy a trónra kerüljenek. Károly jó okkal hivatkozhatott történelmi tényekre, amikor egyszer civakodás közben ezt mondta Dianának: "Nem vagyok hajlandó az egyetlen walesi herceg lenni, akinek nincs szeretője!"

 

Amikor 1970-ben először találkoztak leendő esküvőjük színhelyén, Windsorban, Camilla Parker Bowles állítólag így szólította meg Károlyt: "Dédnagymamám szeretője volt a maga dédnagyapjának. Mi lenne, ha...?" (A dédnagymama, Alice Keppel az első világháború előtt VII. Edward király életét édesítette meg.) Károly nyomban tüzet fogott, ám Camilla 1973-ban feleségül ment Andrew Parker Bowles hivatásos katonatiszthez, akitől két gyermeke született. A viszony azonban folytatódott és "házasság hármasban" lett belőle, miután Károly 1980-ban feleségül vette Dianát.

 

Tény, hogy Camilla érdeklődési köre megegyezik Károlyéval. A hölgy szeret jókat enni, és ha nem is beszélget kedvesen a növényekkel, néha feketék a körmei a kerti munkától, tud káromkodni és lovagolni, s előfordul, hogy egy rókavadászat után a zuhanyozást mellőzve, egyenesen a nyeregből ugrik estélyi ruhába.

Hogy ilyen körülmények között miért kellett 35 évet várni az esküvőre? Egyesek szerint Károly a hetvenes évek elején túl sokáig habozott, mások szerint Camilla akkor még nem is akart hozzámenni, hanem csak azért kezdett viszonyt vele, hogy féltékennyé tegye akkori udvarlóját és későbbi férjét, Andrew Parker-Bowlest, aki akkoriban Charles testvére, Anna iránt tanúsított érdeklődést. Ezen kívül Camilla akkoriban még nem jöhetett számításba a királyi ház számára: Károly nagybátyja és atyai barátja, Lord Mountbatten mondta róla, hogy "ideális szerető-anyag".

 

Camilla 1996-ban elvált férjétől, rá egy évre pedig Károly Dianától. Új házasságkötésre azonban egyelőre egyikük sem gondolt. Diana 1997-ben bekövetkezett tragikus halálát követően Camillát egy szupermarketben péksüteménnyel megdobálták. Rá két évre, 1999-ben mutatkoztak először együtt a nyilvánosság előtt. 2001-ben csókolóztak először nyilvánosan. 2002-ben aztán elhunyt az anyakirályné, unokája újabb házasságának legszilárdabb ellenzője. Ennek ellenére meglepetést keltett, amikor ez év február 10-én eljegyzésüket bejelentették.

 

A brit trónörökösök választását a történelem folyamán sok minden befolyásolta, csak a szerelem nem. Az első szerelmi házasság - VIII. Edward király és a kétszer elvált amerikai Wallis Simpson asszony között - az uralkodó lemondásához vezetett 1936-ban. A forradalmak, gyilkosságok és összeesküvések nem sokat tudtak ártani a brit uralkodóháznak mintegy ezeréves történelme során, de a szereplők legbenső magánéletének a címoldalakon való kiteregetése alapjaiban rázta meg az intézményt, amely főleg önön mítoszából él. Tény, hogy Camilla az eddigieknél sokkal inkább szemelőtt lesz. A The Observer című lap erről azt írta: "Feléledhetnek azok a pusztító démonok, amelyek a nyolcvanas-kilencvenes években kísértettek a királyi házban".

 

(Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár