„Csak a halott indián a jó indián” – 7 véres mészárlás az amerikai indiánok történelméből
2018. március 9. 10:31
Korábban
A szellemtáncosok végzete
A 19. század második felében kezdett terjedni az indián törzsek körében az úgynevezett szellemtáncos mozgalom. A számos különféle irányzatból összeálló közösség legfontosabb tanítása az volt, hogy az indiánok azért vesztették el földjeiket és azért kényszerültek a rezervátumokba, mert elhagyták régi szokásaikat, ezzel feldühítve isteneiket. A szellemtáncosok ezért elutasították a fehér emberek által az indiánokra erőltetett kulturális elemeket és a keresztény vallást, és igyekeztek újjáéleszteni a tradicionális indián szokásokat.
A szellemtáncosok mozgalmát az amerikai kormány igyekezett minden lehetséges eszközzel visszaszorítani, ami végül 1890 végén egy szörnyű tragédiába torkollott. Az egykori legendás indián vezér, Ülő Bika – bár maga nem tartozott az új irányzat követői közé – nem volt hajlandó engedni a kormányzat utasításának és nem lépett fel ellenük, amikor azok az általa vezetett rezervátumban is megjelentek. A rendőrség ekkor megpróbálta letartóztatni az indián főnököt, ami azonban gyorsan dulakodásba és tűzharcba torkollott, amelyben Ülő Bika is életét vesztette.
Ülő Bika vesztét alig néhány héttel követte az Egyesült Államok történetének egyik legsötétebb pillanata. December 28-án az amerikai hadsereg Hetedik Lovassági Ezrede körülzárta a Wounded Knee patak partján álló sziú indián tábort, amelynek lakói között ugyancsak több szellemtáncos volt. A katonák december 29-ének reggelén léptek be a táborba, ahol azt követelték a férfiaktól, hogy adják át a fegyvereiket.
Egy beszámoló szerint a tragédiát egy szerencsétlen véletlen váltotta ki. Az egyik fiatal indián, Fekete Prérifarkas állítólag nem akarta ingyen átadni a fegyverét, minthogy állítása szerint azt drága pénzen vette. Más beszámolók szerint a fiú süket volt, ezért nem értette meg elsőre a fegyverek leeresztésére szóló utasítást. Bárhogy is történt, Fekete Prérifarkas puskája egyszercsak elsült, mire az amerikai katonák azonnal viszonozták a tüzet.
Az áldozatok számát különféle becslések 150 és 300 közé helyezik, bizonyos azonban, hogy a halottak többsége a táborban élő asszonyok és gyermekek közül került ki. További 51 indián sebesült meg, akik közül ugyancsak többen életüket vesztették a következő napokban. A végzetesnek bizonyuló sebesülésekkel együtt összesen 31 katonát vesztő ezred mintegy 20 tagját Benjamin Harrison elnök a legmagasabb fokozatú katonai kitüntetéssel, a Becsület érdeméremmel ruházta fel, amely kitüntetések visszavonását az indián közösségek a mai napig követelik az amerikai kormánytól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap