Egyszerre aratott sikert és vallott kudarcot a „hosszú hadjárat”
2024. április 9. 14:20 Pálosfalvi Tamás
Korábban
„Szent háború” keresztények ellen
Az 1443. november 3-i győztes csatában a magyarok kezére került több oszmán főember is, miközben a keresztény veszteségek, ha hihetünk a győzelmi jelentéseknek, minimálisak voltak. Kedvezőtlen hír volt ugyanakkor, hogy a csata időpontjában Murád szultán az anatóliai csapatok egy részével már Edirnében volt, ahonnan teljes mozgósítást rendelt el, és szent háborút hirdetett.
II. Murád szultán
A szultán Edirnéből Plovdivon keresztül Szófiáig nyomult, onnan azonban nem vonult tovább, hanem – a város felégetése után – visszafordult, és elrendelte a Balkán hágóinak lezárását. Nagyon valószínű, hogy az Ibrahim bég ellen tavasz óta harcban álló, fáradt anatóliai sereg élén nem akart már nyílt csatában megütközni a támadókkal, azt gondolva – mint utóbb kiderült, helyesen –, hogy a beálló tél és a magyar sereg utánpótlási vonalainak megnyúlása önmagában is megoldja majd a problémát.
A szultán visszavonulása, úgy tűnik, a keresztény sereg vezetőit is váratlanul érte. Ništ elhagyva vonulásuk nagyon lelassult, a nehéz terep mellett azért is, mert nem volt egyetértés a további célokról. Branković despota állítólag már ekkor visszafordulást javasolt, míg Hunyadi, Cesarini legátus támogatását élvezve, tovább akart nyomulni Szófia irányában.
Végül a vajda álláspontja győzött, és az – immár egységes – koalíciós sereg november végén elérte Szófiát. December 3-án Hunyadi innen értesítette az erdélyi szász városokat a szultán „meneküléséről”, és arról a szándékáról, hogy Murádot követve seregével „hat vagy nyolc napon belül” Edirnében lesz.
A vajda tervének megfelelően a keresztények folytatták útjukat Szófiából, de nem a legkézenfekvőbb római utat követve, a „Traianus Kapuja” néven ismert szoros irányában, hanem a hegyeken észak-déli irányban átvezető Zlatica szoros (a magyar forrásokban „Aranykapu”) felé. Mire azonban elérték a szorost, az oszmánok járhatatlanná tették azt, és gyalogsággal meg is erősítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05