Einsteintől a Bermuda-háromszögig – hat különös teória Atlantiszról
2016. november 28. 12:08
Korábban
Valójában egy görög sziget
Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat, hogy Atlantisz valójában egy görög sziget volt a minószi kultúra időszakában, valahol Théra (a mai Szantorini) és Kréta között. Habár e kultúra lehetett európaiak közül az első jelentősebb (kövezett utak, pompás paloták, írott nyelv, stb.), egy természeti katasztrófa következtében villámgyorsan eltűnt a térképről. A thérai vulkánkitörés az emberi történelem egyik legnagyobb csapása volt: a kutatások szerint az i. e. 1630 és 1550 között bekövetkezett robbanás a sziget mellett a környező térség történelmére is pusztító hatással lehetett: a vulkánkitörés következtében tízmillió tonna kő, hamu és gáz került a levegőbe, a Földközi-tengeren kialakuló szökőár pedig olyan hatalmas volt, hogy a Théra szigetétől ezer kilométerre fekvő, ma Izraelhez tartozó partokat is elboríthatta a víz. Sokan úgy vélik, ez lehetett Atlantisz legendájának alapja. Az atlantiszi kapcsolatot erősíti, hogy a tragédia a Mediterráneumot uraló minószi civilizációt érintette, amely a később megírt történethez hasonlóan pusztulhatott el. K. T. Frost ír kutató 1909-ben pedig azzal az elmélettel állt elő, hogy a rejtelmesen eltűnt sziget maradéka a mai Kréta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap