Elhunyt az utolsó japán kormányt perlő kínai szexrabszolga
2015. november 13. 15:55 MTI
89 éves korában meghalt az egykori atrocitásokért a japán kormány ellen pert indított szexrabszolgák utolsó élő tagja - számolt be az állami média pénteken. Csang Hszian-tut az észak-kínai Sanhszi tartományban lévő otthonában érte a halál.
Korábban
Mint segítőtársa, Csang Suang-ping elmondta, utolsó napjaiban is azt remélte, önkéntesek segíteni fogják abban, hogy szenvedéseiért jogi elégtételt kaphasson. Történészek becslése szerint a második világháború idején körülbelül 200 ezer szexrabszolga szolgálta a megszálló japán csapatok katonáit elsősorban a Koreai-félszigeten és más délkelet-ázsiai országok bordélyaiban.
Csang 16 éves volt és alig néhány hónapja házas, amikor a japánok magukkal vitték. A bordélyban, ahová először bevetették, húsz napon át követtek el rajta erőszakot. Krónikus nőgyógyászati betegségekkel és lelki sérülésekkel, de túlélte. A később megbélyegzetté vált kínai nők egyikeként Csang is csatlakozott azokhoz, akik Tokióban perre mentek az egykori megaláztatások miatt. 1995-ben adták be keresetüket bocsánatkérést és kártérítést követelve. 2009-ben a legfelsőbb japán bírói testület ítéletében elismerte ugyan a bűncselekményt, de elutasította a kártérítési igényt.
Csang Suang-ping azt nyilatkozta, hogy az idős nő elhunytával a szexrabszolgák kártérítéséért folytatott kampánya is nagy veszteséget szenvedett. A mellette állók később döntenek arról, hogy folytatják-e küzdelmüket a többi túlélővel és családtagjaikkal együttműködve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap