Gátlánstalanságuk hozta meg a sikert a Borgiák számára
2022. október 24. 18:07 Múlt-kor
Korábban
Nagyhatalmi játszmák
A gazdag és népes Itáliai-félszigeten több kisebb-nagyobb állam osztozott, és a pápaság tulajdonképpen csak egy volt ezek közül.
VI. Sándor arra törekedett, hogy a nyeregben lévő hatalmak között úgy egyensúlyozzon, hogy abból ő jöjjön ki a legjobban.
Itália déli felén a Nápolyi Királyság terült el, amelynek trónján az aragóniai Trastámara-ház ült. Mivel a király a della Roveréknek és a szintén ellenséges római Orsiniknek volt a szövetségese, ezért a pápa a franciák támogatását kereste.
Az itáliai erők parancsnoka, II. Francesco Gonzaga a fornovói, avagy tarói csatában 1495-ben Jacobo Robusti, ismertebb nevén Tintoretto festményén. Az itáliai győzelem után a franciák kénytelenek voltak elhagyni a félszigetet.
Amikor azonban a nápolyi uralkodó meghalt, és a francia király VIII. Károly (1483 – 1498) bejelentkezett a trónra, VI. Sándor rájött, hogy nem jó ötlet kiszolgáltatni az erős hódítóknak Nápolyt.
Hiába hozott össze azonban egy franciaellenes koalíciót, Károly seregei akadálytalanul jutottak el Rómáig, ahol della Rovere és társai már azt kérték a királytól, hogy zsinattal mondassa le a romlott pápát.
VI. Sándor azonban bíborosi kalapot ígért a király gyóntatójának, továbbá túszul adta mellé Cesarét és területeket ajánlott a franciáknak, ami elegendőnek bizonyult, így della Roverének megint távoznia kellett Rómából.
Az így nyert időt Sándor arra használta fel, hogy szövetségeseket szerezzen a franciákkal szemben, akik ellen végül csaknem egész Itália összefogott, és végül az 1495-ben Fornovónál vívott csata után Károlynak haza kellett térnie.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap