Hat őrült uralkodó
2014. november 11. 14:20
Korábban
A dudorászó VI. Henrik
A már az első születésnapja előtt Anglia trónjára kerülő VI. Henriket gyengeelméjűként jegyezte fel a történetírás. 24 éves korában feleségül vette az érett, erős akaratú, szenvedélyes és mindössze 15 éves Anjou Margitot. A százéves háború ekkor még javában dúlt, s a francia király nagybátyja, VII. Károly csak azzal a feltétellel adta áldását unokahúga és az angol király frigyéhez, ha cserébe az angolok átengedik Maine és Anjou területét. Ez hatalmas áldozat volt, hisz a több évszázados harc nyeresége forgott kockán. A házassági áldozat magyarázható azzal, hogy amikor VI. Henrik elvette Anjou Margitot, elmeállapota már nem volt stabil, ám lehet, hogy csak a lány szépsége kápráztatta el.
Az uralkodásban kevésbé erős személyiségnek bizonyuló Henrik 1453-ban teljes idegösszeomlást kapott, ami két dologgal magyarázható: ebben az évben lett vége a több mint száz éven át dúló háborúnak, s ekkor született meg az angol királyi pár egyetlen gyermeke, Edward is, akiről az a hír járta, hogy nem az uralkodó fia. A trónörökös érkezése miatt Plantagenet Richárd yorki herceg, aki addig a korona várományosa volt, fellépett a király ellen. Ekkor tört ki az ún. rózsák háborúja, amely során a York-ház és a Lancaster-dinasztia küzdött az angol trónért.
A király 18 hónapon át nem tudott megszólalni, sőt a végtagjait sem volt képes megmozdítani, ami katatón skizofrénia pszichomodoros zavaraira utal. Henriket 1461 tavaszán lemondatta és bebörtönöztette unokatestvére, Yorki Edward, aki aztán IV. Edward néven lett uralkodó. Az elborult elméjű Henrik „végigdudorászta”, énekelte és nevetgélte a sorsát és uralkodását megpecsételő második St. Albans-i csatát 1461-ben. A király és a királyné végül Skóciába ment, hogy megszervezzék a restaurációt, Henriket azonban IV. Edward seregei 1465-ben elfogták, s a Towerbe zárták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- 13:37
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap