Hét bizarr történet a hidegháborúból
2015. július 16. 08:13
Korábban
Pár lépésre az atomháborútól
Bár a világ az 1962-ben, a kubai rakétaválság idején állt legközelebb a nukleáris háborúhoz, két évtizeddel később is csak kevés hiányzott egy atomkatasztrófához. 1983 novemberében az Able Archer 83 nevű hadművelet keretén belül az Egyesült Államok és szövetségesei által, 40 ezer NATO-katona részvételével megtartott szimulált hadgyakorlat-sorozat majdnem tragédiához vezetett. A kitalált forgatókönyv szerint a Varsói Szerződés csapatai offenzívát indítottak Finnország, Görögország, Jugoszlávia és Norvégia ellen, majd a NATO-csapatok bevetését követően a konfliktus az atomfegyverek tömeges bevetésével érte el csúcspontját. Mivel azonban a hadműveletben számos magas rangú amerikai és európai politikai és katonai vezető is részt vett, a hadgyakorlat pedig rendkívül valósághűre sikeredett, a szovjetek azt hitték, valódi támadásról van szó.
A várható offenzívától félve a szovjetek felkészültek a megelőző csapásra. Nukleáris robbanófejekkel látták el Kelet-Németországban és Lengyelországban állomásozó katonai gépeiket, atomfegyverekkel felszerelt tengeralattjárókat rendeltek az Északi-sark közelébe, és a legmagasabb készültségbe helyezték az SS-20-rakétáikat. Bár a NATO vezetői észlelték a szovjetek készülődését, úgy gondolták, ők is egy csak háborús szituációt színlelnek. Tévedtek, a szovjeteknek azonban szerencsére sikerült józanul mérlegelni a helyzetet, megmentve ezzel a világot a pusztulástól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap