Hét híres történelmi személy, akinek holttestét még ma is keresik
2017. február 15. 12:10
Korábban
Újságíró pincéjében porosodó csontok
Az 1770-es évek elején Thomas Paine elévülhetetlen érdemet szerzett az amerikai függetlenségi háború idején, amikor a Józan ész és a Krízis című politikai röpirataival tüzelte fel a lakosságot az angolok elleni háborúban. Habár sokáig hősnek tartották, népszerűsége gyorsan lehanyatlott miután az Értelem kora című művében élesen támadta az egyházat. 1809-ben szinte elfeledve halt meg, mindössze egy tucatnyi ember jelent meg a temetésén. Hogy orvosolja ezt a méltatlan állapotot, William Cobet angol újságíró exhumáltatta Paine holttestét visszaszállította angliai szülőhelyére, ahol egy emlékművet szeretett volna állítatni neki. Cobbet azonban kudarcot vallott, hiszen nem sikerült elegendő támogatást összegyűjtenie a tervezett emlékhely felállítására, így Paine maradványai évekig az újságíró pincéjében porosodtak. Az amerikai politikus testének későbbi sorsa ismeretlen. Egyesek szerint a csontokat egyszerűen kidobták a szemétbe, míg mások szerint ruhagombokat faragtak belőlük, de nem kizárt az sem, hogy darabonként árverésre bocsátották őket. Az azóta eltelt kétszáz év alatt számos műgyűjtő állította, hogy birtokában van Paine koponyája, keze vagy éppen állcsontja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap