Hét hírhedt börtönszökés
2016. január 5. 18:31
Korábban
Aki fából készült fegyverrel szökött meg
Miután egy indianai vegyeskereskedés kifosztása után a húszas évei jelentős részét börtönben töltő John Dillingert 1933 májusában kiengedték, szinte azonnal belekezdett abba a bankrablássorozatba, amely aztán az USA egyik leghírhedtebb gengszterévé, egyben legkeresettebb bűnözőjévé tette. Dillingert 1933 szeptemberében elfogták, és az ohiói Lima börtönébe szállították, a bűnöző persze ebbe sem nyugodott bele. A következő hónapban a gengszter több, magát a bűnüldöző szervek képviselőjének álcázó társa is felkereste a létesítményt, azzal az indokkal, hogy Dillingerrel szeretne beszélni. Amikor a seriff kérte, hogy igazolják magukat, egyszerűen megölték, majd kihozták társukat a cellájából.
1934 januárjában Dillinger és társai egy east-chicagói (Indiana) bankrablás közben is megöltek egy rendőrt. A gengsztert még ugyanabban a hónapban – ezúttal az arizonai Tucsonban – ismét elfogták, majd az indianai Crown Point börtönébe szállították, és a tervek szerint nem sokkal később bíróság elé állították volna az east-chicagói rendőrgyilkosság miatt. Bár a létesítmény vezetői azzal hencegtek, hogy a börtön szökésbiztos, hamarosan kiderült, hogy valamivel több szerénység nem ártott volna, Dillinger március 3-án ugyanis egy játékfegyverrel (nem lehet tudni, hogy ő maga készítette, vagy az ügyvédje csempészte-e be neki a fapisztolyt) arra kényszerítette az őröket, hogy elengedjék, majd ellopta a seriff kocsiját, és megszökött. A gengszter pályafutása a hihetetlen szökés ellenére még ugyanezen év júliusában véget ért, amikor egy chicagói moziból kijövet a rendőrök tüzet nyitottak rá, és halálosan megsebesítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap