Hét történelmi rejtély, amelyre máig nincs magyarázat
2020. augusztus 4. 18:14 Múlt-kor
Korábban
Hol lehet Jézus holtteste?
Az elmúlt két évezred során számos keserű vita tárgya volt az írott történelem egyik legnagyobb jelentőségű kérdése: mi lett a sorsa Jézus Krisztus testének. A világ ma is kettéosztható azon emberekre, akik úgy hiszik, a keresztre feszítéssel kivégzett férfi teste eltűnt a sírból, mert Isten fiaként feltámadt, majd pedig a mennybe emelkedett, és azokra, akik ebben nem hisznek.
A keresztény vallás létrejöttének legkorábbi szakaszától annak egyik legfontosabb hitkérdése Jézus feltámadása. Pál apostol a korinthosziakhoz írt első levelében – körülbelül két évtizeddel a keresztre feszítés feltételezhető időpontja után – úgy fogalmazott: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.”
Hitük alátámasztásához Jézus követői a szemtanúkra hivatkoztak, akik látták a saját lábán elhagyni a sírt. Pál a korinthosziakhoz írt leveleiben két embert nevez meg, akik saját szemükkel látták a feltámadott Krisztust: Jakab apostolt, Jézus testvérét, illetve Pétert, Jézus első számú tanítványát. Az elérhető források és egyéb írásnyomok alapján a keresztények már a kezdetektől szó szerint hitték a feltámadás igazságát.
Mihez kezdjen azonban a történész ezzel a helyzettel? Sokuk régen és ma is – saját hiténél fogva – ugyanolyan biztos Jézus feltámadásában, mint Pál apostol volt. Azonban a természetfelettivel magyarázni egy történelmi rejtélyt régóta nem tiszte a tudománynak, így alternatív lehetőségeket kell vizsgálni – akár hívő az ember, akár nem.
A leggyakrabban felmerülő elmélet természetesen az, hogy Jézus holttestét maguk a tanítványok távolították el a sírból – a feltételezés már Máté evangéliumában is említésre kerül. Az apostolokon kívül felmerült már Jézus családja, a vének tanácsa, amely halálra ítélte, illetve – a korai keresztény teológus Tertullianusnál – egy kertész, aki attól félt, hogy káposztáját letapossák majd a Szent Sírhoz látogatók tömegei.
Létezik továbbá az az érvelés is, mely szerint Jézust valójában sosem feszítették keresztre. Egy Baszilidész nevű gnosztikus keresztény által írt, majd később a Koránban újrafogalmazott evangélium szerint Krisztus helyett a kürénéi Simont – aki egyes evangéliumok szerint segített Jézusnak cipelni a keresztet – végezték ki.
Ennél távolabbi megközelítések már magát Jézus létezését is kétségbe vonják, illetve még különösebb elméletekkel állnak elő. Annyi bizonyos, hogy Jézus testének sorsa a történelem legnagyobb és legnehezebben megoldható rejtélyei közé tartozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.