Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
2020. február 12. 16:36 Múlt-kor
Korábban
Soknemzetiségű haderők
A történelmi kontextust figyelembe véve azonban egyáltalán nem meglepő, hogy mind a britek, mind az amerikaiak képesek voltak államhatáraikon túlról emberanyagot és szakértelmet igénybe venni.
A brit államnak bőséges erőforrások álltak rendelkezésre a külső segítség megvásárlásához, a pénzszűkében lévő német fejedelmek pedig szívesen adták kölcsön külföldre saját ezredeiket.
A katonai erő bérbe adása voltaképpen régi hagyomány volt már ekkor a Német-Római Császárságban, de a karrierjüket építő katonatisztek esetében Európa-szerte megszokott volt, hogy időről időre más országok szolgálatában szereznek tapasztalatot.
Fabriczi Kováts Mihály például porosz szolgálatban a Habsburgok ellen is harcolt a hétéves háborúban, amiért hazatérve felelősségre is vonták, míg Pułaski a lengyel nemesi konföderáció orosz uralom elleni sikertelen felkelését követően a francia hadsereghez kísérelt meg csatlakozni, majd az 1768-1774-es orosz-török háború idején az Oszmán Birodalom oldalán próbálkozott meg egy lengyel alakulat megszervezésével.
A nemzeti és országhatárokon átívelő katonáskodás azonban korántsem tekinthető egyedi, 18. századi jelenségnek. Habár a háború gyakran ébreszti fel a nemzeti érzelmeket, ritkán fordul elő, hogy országok külső támogatók és szövetségesek nélkül viseljenek hadat egymás ellen.
Mind a szárazföldi hadseregek, mind a haditengerészetek összetétele gyakorta soknemzetiségű, dacára annak, hogy az adott állam polgárai a nemzet erejének megtestesítőiként gondolnak rájuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Tengerbiológusként teljesedett ki a háború után Hirohito császár
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Még a japánok csodálatát is elnyerte az amerikai Hellcat
- Ügyesen egyensúlyozott a nagyhatalmak között Törökország a 2. világháborúban
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.