Idilli körülmények között, Capri szigetén készült fel későbbi forradalmára Lenin
2023. szeptember 27. 14:23 Múlt-kor
Korábban
Csali és horog
Érkezése napján a reggelit – fügét, sajtot, citromot, lekvárt és kenyeret – a Blaesus-villa teraszán szolgálták fel, ami kellemesen eltért attól, amit Lenin korábban Genfben, abban „a szörnyű lukban” tapasztalt.
Találkozott Bogdanovval, Lunacsarszkijjal és Bazarovval is, amit Gorkij békítésnek szánt, azonban csalódnia kellett, ugyanis a „nyugodt, még hidegebb és szarkasztikusabb” Lenin „minden filozofikus téma megvitatását szigorúan” visszautasította.
Lenin az 1910-es évek elején
Gorkij Leninről szóló életrajzában leírta, hogy valójában más iránt érdeklődött, elvitte Tiberius villáinak romjaihoz, és csodálkozva hallgatta kérdéseit.
„Eljött Caprira egy „másik Lenin” is, egy varázslatos, vidám, az élet minden kérdése iránt fáradhatatlanul érdeklődő társ, aki kivételesen gyengéden viselkedett az emberekkel… Capri halászai életét illetően minden érdekelte, a legapróbb részletekig kikérdezte őket fizetésükről, a papok befolyásáról, az iskoláról: elképesztő érdeklődése teljesen lenyűgözött.”
A karizmát, amely nem sokkal később bámulatba ejtette a tömegeket, a szerény halászokkal tette próbára. „Leninben volt valami, ami különös erővel vonzotta magához a munkások szívét és szimpátiáját” – írta Gorkij dicsérő szavakkal.
„Nem beszélt olaszul, de Capri halászai, akik már ismerték Saljapint és sok más orosz kiemelkedő személyiséget, ösztönösen különleges embernek gondolták Iljicset. Lenin lenyűgöző módon nevetett, egy szívélyes ember nevetése volt az, képes volt a félszeg tudatlanságot és az ész akrobatikus cselfogásait tökélyre fejlesztve élvezni az egyszerű szívek gyermeki ártatlanságát. Egy öreg halász, Giovanni Spadaro így fogalmazott: ’Így csak egy őszinte ember tud nevetni.’”
A második napon Lenin és Gorkij horgászzsineggel és csalival a tenger felé vették az irányt. „A hajón ringatózva az azúrkék és áttetsző vízen Lenin megtanult bot nélkül halászni. A halászok elmagyarázták, hogy akkor kell felhúzni a zsineget, amikor remegni kezd az ujjak alatt: ’Így: drin-drin, érti?’. Nem sokkal később kifogott egy halat, megragadta, és egy kamasz fiú lelkesedésével és egy halász szenvedélyével így kiáltott: ’Áhhá, drin-drin!’. A halászok is hangos és boldog nevetésben törtek ki, mint a gyerekek, és elnevezték Drin-drin Úrnak.” – írta Gorkij a halászat kellemes perceiről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.