Így fordították meg a szovjetek a sztálingrádi csata menetét
2015. november 19. 10:01 MTI
Hetvenhárom éve, 1942. november 19-én kezdődött a második világháború európai hadszínterén fordulatot hozó sztálingrádi ütközet második szakasza, amelyben a szovjet Vörös Hadsereg ellentámadása bekerítette és megsemmisítette a német 6. hadsereget. Az újkori történelem legvéresebb és leghosszabb ütközete totális német vereséggel zárult, a keleti frontra vezényelt német haderő egynegyede vérzett el Sztálingrádnál.
Korábban
A hitleri Harmadik Birodalom 1941. június 22-én hadüzenet nélkül támadta meg a Szovjetuniót, az előretörő náci csapatokat csak az év telén, Moszkva alatt sikerült a Vörös Hadseregnek megállítania. Hitler 1942-ben újabb offenzívát indított, ebben - mivel az európai második front megnyitása késett - a nyugatról átdobott, harcedzett német erők is részt vettek. A déli fronton nagy erőkkel kezdődött hadművelet végső célja a kaukázusi olajmezők megszerzése, a további harcokhoz szükséges üzemanyag biztosítása volt, ehhez a kulcsot a Volga menti iparváros, Sztálingrád elfoglalása jelentette. A német támadás 1942 júniusának végén indult, s kezdetben szinte akadálytalanul folyt. Hiába üzent hadat a szovjet vezetés a dezertőröknek és "pánikkeltőknek", állítottak fel büntetőszázadokat és büntetőtáborokat, a Friedrich Paulus tábornok vezette német 6. hadsereg és a 4. páncélos hadsereg augusztus végére megközelítette Sztálingrádot, ekkor már mindkét oldalon egymillió ember állt szemben.
A németek a szovjet védelmi gyűrűt áttörve szeptemberben a várostól északra kijutottak a Volgához, de a túlsó parton nem sikerült hídfőállást kiépíteniük. A harc immár szimbolikussá vált: Hitler azt mondta: "egész hadjáratom értelmét veszti, ha lemondok Sztálingrádról". A szovjeteknek pedig morális okokból is létkérdéssé vált a legfőbb vezetőjükről elnevezett város védelme, Sztálin kiadta az "egy lépést sem hátra" parancsot. Az erőddé átalakított városban kíméletlen, brutális harc folyt házról házra, utcáról utcára, amelyben a németek nem sok hasznát vették tankjaiknak. A város nagyobb részét így is elfoglalták, de a védők szinte emberfeletti elszántsággal küzdöttek, volt olyan nap, hogy tízezernél is több embert vesztettek. A kimerült németek a tél közeledtével, novemberre védelembe mentek át, Paulus helyzetét az is nehezítette, hogy szárnyain az olasz, magyar és román csapatok gyengébben felszereltek voltak. A szovjet hadvezetés eközben minden nélkülözhető erőt Sztálingrád mögött vont össze és elkészítette az ellentámadás tervét.
1942. november 19-én reggel, mínusz 25 fokos fagyban a 28 kilométer hosszú fő áttörési szakaszon 3500 szovjet löveg és aknavető zúdított össztüzet az ellenséges állásokra, majd megindult a támadás, amely néhány óra alatt elsöpörte a várost északról és délre biztosító román erőket. Öt nap múlva bezárult a harapófogó a 22 hadosztályt, 330 ezer katonát magában foglaló német központi csoportosítás körül. Paulus kétségbeesve küldte a sürgönyöket Berlinbe, de Hitlertől csak azt a választ kapta, hogy foglaljon el körkörös védelmet és várja meg a "kívülről jövő felszabadító támadást". Addig is légihídon kísérelték meg a katlanba szorult 6. hadsereg ellátását, de a légi fölény hiányában ez lehetetlen feladatnak bizonyult. A németek december 12-én sikertelenül kísérelték meg a kitörést, a felmentő hadművelet is kudarccal zárult. Az éhező, betegségek és fagy tizedelte németeknek a Führer megtiltotta a kitörést és a kapitulációt is.
1943 januárjának elején a szovjetek megkezdték a körülzárt német csapatok felmorzsolását, így újrakezdődtek az utcai harcok, csak fordított szereposztásban: a németek szorultak egyre kisebb területre vissza. Hitler január végén marsallá léptette elő Paulust, abban reménykedve, hogy mivel addig német marsall még nem adta meg magát, Paulus is a hősi halált választja. Csalódnia kellett: a parancsok érzéketlenségén felháborodott, a további harcot értelmetlennek találó, fázó és éhező katonái életét menteni akaró Paulus január 31-én megadta magát. Február 2-án valamennyi német katona letette a fegyvert, a foglyok között 22 tábornok volt.
A kétszáz napig tartó ütközetben a német és a velük szövetséges erők 800 ezer embert vesztettek halottakban, sebesültekben, foglyokban és eltűntekben, anyagi veszteségük 3000 repülőgép, közel 2000 harckocsi és rohamlöveg, több mint 10 ezer tüzérségi eszköz volt. A fogságba esett 91 ezer német katonából csak hatezer vergődött haza évekkel a háború befejeződése után. A sztálingrádi ütközettel a szovjet hadsereg iszonyatos veszteségek árán - az emberáldozat akkora volt, hogy a számot nyilvánosságra sem hozták - a keleti fronton átvette a hadászati kezdeményezést, és azt a háború végéig megőrizte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap