Karinthy és Horthy is megcsodálhatta a magyar vidéket a Zeppelin fedélzetéről
2024. március 29. 11:20 Jeki Gabriella
Korábban
Ikonikus jelképpé váltak a Zeppelin léghajók
A repüléstörténet kétségtelen csúcspontját jelentette – miután 1929-ben és 1930-ban már egy-egy alkalommal átrepült Magyarország fölött – a német Graf Zeppelin léghajó 1931-es márciusi, budapesti látogatása.
A „csodaszivar” hatszáz útján másfél millió kilométert tett meg, több mint 17 ezer órát repült, 34 ezer főt szállított, megfordult Észak- és Dél-Amerikában, a Közel- és Távol-Keleten, de Szibériában és az Északi-sarkvidéken is.
„Szép, fenségesen szép a lázas és lelkes embertömeg, csaknem oly szép, talán még szebb, mint a nyugodtan úszó léghajó” – írja az Újság munkatársa, Wallesz Jenő.
Fővárosi látkép (Kép forrása: Fortepan / Wittner Lucia)
„Csak ilyen lázas és lelkes embertömeg számára érdemes dolgozni, mert ennek az embertömegnek lelkiállapotában ismeri fel a tudomány a maga diadalát” – folytatta méltató sorait a cikkíró.
A léghajózás közel négy évtizedes története nem múlt el nyom nélkül. Még ma is fel-felbukkan nem csak a sajtóban vagy a történelemórákon, hanem a visszaemlékezésekben és már a közösségi portálokon is.
„A Zeppelin lénye és feladata, hogy a béke járműveként támogassa a szívet és a lelket” – mondta a híres Hugo Eckener kapitány az 1952-es kampányfilmben, amely a Schau dir Zeppelin NT címet viselte, és amit megtalálunk ma is a legnagyobb közösségi videomegosztó portálon. „Még a mai napig magával viszi a szellemünket azokba a magasságokba, ahol kinyithatja szárnyait” – mondta a kapitány.
A léghajók végül számos országba jutottak el, és sok emléktárgy maradt utánuk. Ezek közül talán a legérdekesebbek a bélyegek: Magyar Posta például több léghajózással kapcsolatos emléket hozott forgalomba.
A Zeppelinek mai változatai pedig még ma is közlekednek a bajor földeken. A jegy ára azonban elég borsos: egy negyven perces utazás több száz euróba kerülhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap