Katolikus kolostort robbantott fel az Iszlám Állam
2015. március 20. 16:20
Felrobbantotta az észak-iraki Mar Behnám-kolostor egy részét az Iszlám Állam - az újabb barbár pusztításról készült képeket a radikális szervezet osztotta meg Twitter oldalán.
Korábban
A hírt és a fotók eredetiségét Nicholas al-Jeloo, a Melbourne-i Egyetem iraki szír katolikus kolostorokra specializálódott kutatója erősítette meg az International Business Times-nak adott nyilatkozatában. Al-Jeloo utoljára 2010 januárjában látogatta meg a szíriai katolikus egyházhoz tartozó épületegyüttest.
A kolostor az észak-iraki Khidr falucskában, Moszultól körülbelül 32 kilométerre délnyugatra található. Területén először egy mauzóleum épült az i. sz. 4. században: Behnám asszír herceget és húgát, Sárát temették itt el, akiket apjuk, egy Szennaherib (Szanherib) nevű pogány hivatalnok ölt meg, mivel gyermekei áttértek a keresztény hitre. Később megbánta tettét (Szennaherib halálos ágyán katolicizált), és mauzóleumot épített meggyilkolt gyermekeinek.
Szent Behnám kultuszának megszületése nyomán épült fel az első kolostor az i.sz. 4-5 században, amely kezdetben az Antiochiai Egyházhoz tartozott, majd valamikor a 7. században a Szír Ortodox Egyházhoz került. Az épület hatalmas kéziratgyűjteményéről, faragott kődíszeiről, illetve szír és ótörök nyelvű feliratairól híres, amit még mongol zarándokok hagytak hátra. A szerzetesek a 18. században a római katolikus egyházzal is felvették a kapcsolatot.
A legtöbb épületet még 1986-ban renoválták, a kolostort az utóbbi időben több ezer keresztény zarándok és muzulmán hívő kereste fel évente. Az IÁ 2014 júniusában, Moszul elfoglalásakor szállta meg a kolostort, majd eltávolította róla a kereszteket és megfenyegette az egyházi személyzetet, hogy kivégzi őket; a radikális szervezet fegyveresei végül elűzték a szerzeteseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap