Kitűnő állapotban fennmaradt ókori hajóra bukkantak Horvátországban
2016. szeptember 19. 12:26 MTI
Rakománnyal teli, római kori hajót vizsgálnak régészek a Kupa folyóban, Kamenskónál. Horvátországban ez a második ókori hajóroncs, amelyre archeológusok bukkantak Sziszek (Sisak) és Károlyváros (Karlovac) között az elmúlt években - közölte a helyi sajtó hétfőn.
Korábban
A hajó agyagcserepeket szállított, amelyeket görög alfa betűvel jelöltek meg. Van olyan, amelynek egyik oldalán egy macska mancsának, illetőleg egy szandál talpának lenyomata látható. Szakemberek szerint a cserép folyómeder oldalának megerősítésére vagy sírhelyek falának kirakására szolgált. Krune Zubic, a horvát restaurációs központ víz alatti részlegének archeológiai vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: a hajó szerkezete nagyon jó állapotban van, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a szakemberek jobban megismerjék a római kori hajóépítészet technikáját.
A roncs nagy valószínűséggel az időszámítás utáni első századból származik, tölgyfából készült és két méter széles. Ugyanakkor még nem tudták megállapítani, mekkora volt a hossza a hajónak. Tizenkét méter, de akár 20-25 méter hosszú is lehetett - mondta Zubic. A teherhajó roncsait tavaly fedezték fel, de eddig hosszabb vizsgálatokat nem végezhettek rajta, mert magas volt a vízállás. Az ókori Rómából származó folyami hajómaradványok nagyon ritkák Európában.
Amennyiben négy-öt éven belül teljesen megvizsgáljuk a leletet, el kell döntenünk, kiemeljük-e folyóból és konzerváljuk a roncsot, vagy a helyén hagyjuk - hangsúlyozta archeológus, majd hozzátette: mindenképp elkészítik a teljes másolatát. A hajó Károlyvárosból Sziszekre - vagy fordítva - szállította a cserepet. Sziszek jelentős központ volt abban az időben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap