Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
2019. február 27. 18:09 Múlt-kor
Korábban
Hüvelyk Matyi és a ló
Többen is szemtanúi voltak ennek a próbaútnak, köztük a Stockton & Stokes lovaskocsi-társaság tulajdonosai is. Miközben a szerelvény áthaladt Relayen a visszaúton, a cég kocsisai kihívták a mozdonyon utazókat, hogy járművük mérkőzzön meg az egyik lovuk által vontatott vasúti kocsival, egymás mellett a dupla nyomvonalon. Cooper belement, és a mozdony mellé állítottak egy szürke lovat, amely szintén egy vasúti kocsit húzott.
Eleinte „az egyik prüszkölése és a másik pöfékelése mérte az időt és tartotta az ütemet” Latrobe elmondása szerint, azonban a ló hamar fél mérföldes (800 méter) előnyre tett szert, míg a gőzmozdony gyorsult. Óriási fehér gőzfelhőket eregetve lassan elkezdte behozni lemaradását, és végül Cooper vaslova beérte az élő szürkét, utasai ujjongása közepette. A szürke hajtója csalódottan hajtotta le fejét, azonban a mozdony zaja egyszer csak nyüszítésbe csapott át: a gőzgép egyik kereke ledobta magáról a bőrszíjat, és a mozdony leállt.
Cooper összeégette kezeit, miközben próbálta orvosolni a hibát, mire azonban ez sikerült, már késő volt. A ló behozhatatlan előnyre tett szert, és megnyerte a versenyt. A vasúttársaság igazgatóit azonban ez nem érdekelte: teljességgel lenyűgözte őket a mozdony sebessége, ereje és kanyarodóképessége, és azonnal megkezdték minden vonaluk átállítását gőzerőre.
„Az igazi győzelem Mr. Cooperé volt” – mondta közönségének 1868-ban Latrobe. A Baltimore és Ohio Vasút 1831 januárjában bejelentette, 4000 dolláros jutalmat ajánl fel az erősebb mozdony kifejlesztésére. 1836-ra már egy tucat gőzmozdony üzemelt vonalain, a lovakat nyugdíjazták.
Valóban megtörtént?
Latrobe története igen szórakoztató, azonban egyáltalán nem biztos, hogy valóban megtörtént. „Nem láttam még valódi bizonyítékot arra, hogy megtörtént volna” – mondja Travis Harry, a baltimore-i B&O Vasúti Múzeum igazgatója. „A verseny első említése bármiféle dokumentumban 1868-ból való, és hiába volt ott állítólag annyi ember, egyikőjük sem tett említést róla korabeli levelekben, naplóbejegyzésekben vagy újságcikkekben. De mivel a ló nyert, ez nem mutatott volna túl jól a vasúttársaságra nézve, így lehetséges, hogy csupán nem akarták emlegetni.”
Cooper az 1882-es interjúban szintén tett utalást egy versenyre, amely az első kísérletek után történt, de nem szolgált részletekkel. „Nem volt semmi jelentősége” – mondta. „Igen vicces volt, és a mozdony is kilépett a sebességből.”
Habár találmánya sikeresnek bizonyult, Cooper nem épített több mozdonyt. Az ezermester másfelé fordította érdeklődését: egy általa birtokolt hengermalom lett az első az országban, amely I-gerendákat állított elő, és amely a Bessemer-módszerrel gyártotta acélját. Később egy távirányítású torpedót is feltalált, valamint szabadalmaztatott egy por állagú zselatint.
1876-ban a 85 éves Cooper lett az amerikai történelem legidősebb elnökjelöltje, a földművesek és munkások érdekeit képviselő „Greenback Párt” színeiben. Találékonysága igen nagy vagyont hozott neki élete során, ennek nagy részét a Cooper Union nevű tudományos-technikai felsőoktatási intézménybe fektette, amely napjainkig ingyenes, illetve kedvezményes teljes értékű főiskolai képzéseket kínál.
A vasutak a 19. század folyamán teljességgel megváltoztatták az Egyesült Államokat és a világot, és a mai napig fontos szállítási és közlekedési eszközök az autók és repülők térnyerése ellenére. Senki sem tudja biztosan, mit hoz a jövő, azonban abba az irányba is mutatnak egyes jelek, hogy a vasúthoz hasonló kötött pályás eszközök fogják a jövő leggyorsabb közlekedését jelenteni – elég Elon Musk feltaláló Hyperloop rendszerére gondolni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap