Nem a kivégzett Rosenberg-házaspáré volt a legnagyobb szerep az atomtitok kiszivárgásában
2023. április 3. 18:11 Múlt-kor
Korábban
Ártatlanok?
Nincs jogunk, sem lehetőségünk megítélni, hogy a házaspár bűnös volt-e az ellenük felhozott vádakban. Mielőtt valaki ezt megteszi, gondoljon át néhány különös adatot. A bűntársak – mint azt a sógor és testvér, Greenglass is bevallotta – eskü alatt tett vallomásaikban olyat is igyekeztek Juliusra kenni, amit nem követett el, természetesen ennek ellenére sem illik az „ártatlan bűnbak” kifejezés a kivégzett kémre.
Az információk fő forrása, David Greenglass csak egy egyszerű mérnök volt, a legkényesebb dolog, amelyhez hozzáférhetett, az a maghasadás beindításáért felelős hagyományos robbanószerkezet terve volt, így az atombomba kifejlesztéséhez szükséges elméleti háttér számára is ismeretlen maradt.
Azonban mint azt Nyikita Hruscsov is elismerte, Rosenbergnek jelentős szerepe volt abban, hogy 1949 szeptemberében elhangozhatott a híres TASZSZ-bejelentés.
Demonstrálók gyülekeznek a New York-i Pennsylvania Station vasútállomáson 1953. június 18-án, hogy Washingtonba utazva tüntessenek Ethel és Julius Rosenberg halálos ítélete ellen
A kémkedés többi szereplője mindössze néhány évvel megúszta: Harry Gold 14, Morton Sobell 17, David Greenglass pedig 9 évet ült le. Utóbbi 1960-ban jó magaviseletéért cserébe szabadult, 2014-ben halt meg New Yorkban. Klaus Fuchst a britek 9 évre ítélték.
Mindehhez képest Ethel Rosenberg halálbüntetése – akit maximum bűnpártolásban lehetett vétkesnek találni – aránytalanul nagy volt. Nem beszélve azon kutatókról, akiknek a neve fel sem merült a tárgyalás során.
Ilyen volt Theodore Hall (1925-1999), aki már a Manhattan-projekt elején ellenezte az amerikai atommonopóliumot, önként sétált be a New York-i szovjet nagykövetségre, és értékes adatokat, többek között a Fat Man részletes tervrajzait adta át. De érdemes megemlíteni a polónium sugárzását mérő George Kovalnakot (1913-2006) is, aki a polóniumgyártás folyamatának részleteit szolgáltatta ki a szovjeteknek.
Utólag is nehéz megítélni, hogy a szovjet atombomba korai léte vajon visszafogta-e és további gondolkodásra késztette-e az azt követően már azt a bizonyos piros gombot megnyomni ódzkodó hidegháborús feleket, vagy épp ellenkezőleg: elmélyítette és veszélyesebbé tette az újabb, immáron atommal vívandó világháborús ellentéteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap