Őrült uralkodók II.
2014. november 19. 14:15
A jószívű V. Ferdinánd
A magyar királyként V., míg osztrák császárként I. Ferdinánd néven 1835-ben trónra kerülő Habsburg uralkodó megítélésével kapcsolatban máig megoszlanak a vélemények. Sokan gyengeelméjűnek vagy szellemi elmaradottnak mondják, mások egyszerűen ostobaként, megint mások értelmi fogyatékosként állítják be, az azonban bizonyos, hogy elmebetegnek vagy bolondnak nem lehet nevezni. Mentális betegség (valószínűleg epilepszia) gyötörhette, amit nevelői a korabeli módszereknek megfelelően veréssel és kínzásokkal akartak kezelni, de az értelemszerűen nem érte el a célját.
"Gyengeelméjűsége" ellenére hat nyelven (németül, magyarul, csehül, horvátul, olaszul és franciául) beszélt kiválóan, vélhetően azonban mégsem emiatt akarta Metternich őt látni a trónon apja, I. Ferenc halála után, hanem befolyásolhatósága, jószívűsége (ez volt az egyetlen jelző, amely nem számított felségsértésnek), továbbá avégett, hogy hidegen hagyta a politika. A kortársak szerint alig értette, mi zajlik körülötte, például lelkesen integetett palotájából a bécsi forradalmi tömegnek, amely gyakorlatilag ellene tüntetett. Az egyik jól ismert vele kapcsolatos anekdota is ekkor játszódott le: az uralkodó megérdeklődte az egyik tiszttől, hogy miért van akkora hangzavar az utcákon. A tömör válasz a következőképpen hangzott: „Forradalmat csinálnak, Felség.” Mire Ferdinánd: „Aha, és szabad ezt nekik?”
Nem volt mindig egyszerű dolga Metternichnek sem, ugyanis állítólag a gyermeklelkű király makacs is tudott lenni, sokszor például addig nem volt hajlandó aláírni egy-egy törvényt, amíg meg nem kapta a kívánt ételt vagy süteményt. A szabadságharc folyamán lemondatott, szeretetreméltó, ám uralkodásra alkalmatlan Ferdinánd örömmel adta át a stafétabotot Ferenc Józsefnek, majd visszavonult Morvaországba. Az ezt követő évtizedekben ritkán lehetett hallani róla, ám egyik gyermeki őszinteségű mondata sokak fülébe eljutott - az 1866-os vesztes königgrätzi csata után állítólag ezen szavak hagyták el ajkait: „Ezt még én is meg tudtam volna csinálni.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap