Öt híres történelmi személy, akit kicsaptak az iskolából
2023. december 31. 19:53
Korábban
Szökés egy ateista pamflet miatt
Percy Bysshe Shelley-t elsősorban az angol romantikus költészet egyik legnagyobb alakjaként, az Ozymandias, vagy az Óda a nyugati szélhez szerzőjeként ismerjük, pedig polgárpukkasztó, megszállott szabadgondolkodó énje is személyisége fontos részét képezte. Shelley 1811-ben elsőéves hallgató volt az Oxfordi Egyetemen, amikor barátjával, Thomas Jefferson Hogg-gal megfogalmazta az Az ateizmus szükségszerűsége című pamfletet, amelyben számos érvet soroltak fel Isten létezése ellen. Shelley abban a reményben, hogy a röpirat egy komoly teológiai vita kiindulópontja lehet, álneveken számos klerikusnak és egyetemi tanárnak küldte el a pamflet másolatait.
Persze hamarosan kiderült, hogy Shelley és Hogg állt az iromány mögött, és mivel az ateizmus ekkoriban még tabutémának számított, a két diáknak az oxfordi egyetemi hatóságok előtt kellett megjelenni egy kihallgatáson. Amikor azonban a fiatalok nem voltak hajlandók sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy ők a nagy vitát kiváltó brosúra szerzői, kicsapták őket az egyetemről. Miután az ifjú Shelley apja egyenesen „bűnösnek” és „helytelennek” nyilvánította az irományt, az apa-fia viszony végletesen megromlott. Az eredmény: Shelley néhány hónappal később megszakította a kapcsolatot a családjával, elszökött egy 16 éves lánnyal, és irodalmi pályafutásba kezdett. A végkifejletet pedig már ismerjük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap