Rockefeller-osztriga és Garibaldi-keksz – hét étel, amelyet híres emberekről neveztek el
2022. január 30. 09:55 Múlt-kor
Korábban
Könnyed fogás a fogatlan Stroganoff grófnak
„Két órával főzés előtt egy darab puha marhahúst nyersen vágjuk kockákra, sózzuk, és kicsit borsozzuk meg!
Vajat és egy kanál lisztet keverjünk el, két csésze húslevessel öntsük fel, aztán egy teáskanálnyi mustárt és egy kevés borsot rakjunk bele, keverjük el, forraljuk fel, majd hűtsük vissza, és két evőkanál tejfölt adjunk hozzá!
Aztán süssük meg a marhát vajon és tegyük bele a szószba!” – olvasható Elena Ivanovna Molohovec Ajándék a fiatal háziasszonyoknak című 1871-es szakácskönyvében, ahol elsőként jelent meg a Stroganov (a francia átírás miatt lett Stroganoff) bélszín elkészítésének módja.
Az egyik leghíresebbé vált orosz étel eredeti receptjében még nem szerepelt a ma már az étel ízvilágát alapjaiban meghatározó hagyma, gomba, paradicsompüré, valamint a kovászos uborka sem.
A francia és az orosz gasztronómia jellegzetességeit tartalmazó, nem népi eredetű étel létrejöttéhez több legenda is kötődik.
Az egyik ismert történet szerint Sztroganov gróf gyakran rendezett palotájában olyan összejöveteleket, amelyekre bármely művelt és illően felöltözött ember betérhetett, s az egyik ilyen találkozón tálalták fel először ezt a híres étket.
Egy másik forrás szerint viszont az agg, fogatlan gróf számára a séfje, André Dupont akart egy könnyen fogyasztható fogást készíteni, s ez lett a Stroganoff-bélszín.
Ami bizonyos: a két világháború között Oroszországban és Kínában is igen népszerű étel volt, az USA-ban a bevándorlók terjesztették el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap