Rosszakarói utólag tapasztották a „véres” jelzőt a katolikus királynő nevéhez
2024. február 18. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Mária nem fogta vissza magát
Mária országlása – elsősorban katolikus hite miatt – konfliktusokkal terhelt volt. A királynő ugyanis Anglia jövőjének zálogát a katolicizmusban látta, ezért megpróbálta visszaterelni hazáját Róma kötelékébe.
Első lépésként 1554-ben egybekelt a katolikus V. Károly német-római császár fiával, Habsburg Fülöppel. Fülöp népes spanyol udvartartást hozott Londonba, amely nem csekély állami pénzt emésztett fel.
Az emelkedő költségek az angol főrendeknél kiverték a biztosítékot. Eközben a királynő a parlamenttel erősíttette meg a pápai főséget Anglia felett.
A katolikusok visszatérése az államhatalomba a protestánsok kegyetlen üldözésével párosult. A probléma csak az volt, hogy az új tanok VIII. Henrik vallásreformjának köszönhetően erős táptalajra találtak Angliában.
A protestantizmus a ködös Albionban nem elszigetelt jelenség volt, hanem a társadalom jelentős rétegének hitvallásává vált, így a protestáns prédikátorok és vezetők máglyahalála egyre nagyobb elégedetlenséget szült.
Mária eközben komoly magánéleti válságon is átesett. A királynő képtelen volt teherbe esni, ami súlyos lelki teherként nehezedett rá. Férje, miután a hosszú évtizedekig uralkodó apja, V. Károly lemondott a trónról, II. Fülöp néven elfoglalta a spanyol trónt, és nemigen vágyott vissza Londonba, az idősödő, meddő hitveséhez. Amikor 1557-ben mégis meglátogatta az immár 42 éves asszonyt, és úgy tűnt, Mária teherbe esett, végül kiderült, hogy hasában valójában ciszta nőtt.
Habsburg Fülöp és (Véres) Mária boldogtalan házassága
Az egyre magányosabb Mária ennek ellenére férje oldalán belépett a francia-spanyol háborúba, aminek az lett a következménye, hogy az angolok végleg elvesztették utolsó kontinentális, francia földön lévő birtokukat, Calais-t.
A külpolitikai kudarc, a katolikus Spanyolországgal ápolt szoros, de nem kifizetődő kapcsolatok, illetve az erőszakos rekatolizáció következményeként Mária körül kezdett elfogyni a levegő.
Kenyértörésre azonban nem került sor, mert a gyermek- és felnőttkori csalódásai miatt keserű, bizalmatlan, súlyos depressziótól gyötört és legyengült Máriát végül 1558. november 17-én örökre elragadta az influenza.
A gyermektelenül meghalt királynőt az 1543-as trónöröklési törvény alapján féltestvére, a protestáns Erzsébet követte a trónon, akinek uralkodása alatt Anglia kereskedelmi és tengeri nagyhatalommá emelkedett. Erzsébet trónra emelésével a katolicizmusnak befellegzett Angliában.
A közel 300 embert megégető Máriára ráaggatták a „véres” jelzőt. Bár utóda a hatalmának konszolidálása végett „vörösre festette” Máriát, a hithű katolikus királynőnek azonban nagy érdeme volt abban, hogy elindítsa Angliát a világhatalommá emelkedés felé vezető úton.
Uralkodása alatt ugyanis ösztönözték a földrajzi felfedezéseket, átdolgozták, korszerűsítették a hajózási törvényeket és megreformálták a hadsereget is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap