Sokan adták az életüket az első működő tengeralattjárók kifejlesztéséért
2023. február 17. 10:35 Múlt-kor
Korábban
A fémkoporsó
A következő tengeralattjáró építését 1863 júliusában kezdték el és nagyon rövid idő alatt, már augusztus végén elkészültek vele. A Fish Boat (Halhajó), vagy Porpoise (Disznódelfin) néven emlegetett jármű 12 méter hosszú, 1,2 méter átmérőjű, és 7,5 tonna tömegű volt.
Öt apró, kerek ablakkal látták el és egy kisebb tornyot is építettek rá, amely a búvónyílásokat rejtette. Utóbbiakat gumifedelekkel zárták le légmentesen. A hajócsavart hét ember hajtotta, a nyolcadik kormányzott. A ballasztokat kézi pumpákkal lehetett feltölteni és kiengedni.
Az H.L. Hunley belsejét ábrázoló rajz, vélhetően William A. Alexander keze által
A bevetés megtervezésének kezdetén úgy vélték, hogy az a leghatékonyabb, ha egy úszóaknát vontat maga után, majd a célpontként kiválasztott hajó alatt eloldja, az akna pedig felrobban. A Mobile-öbölben kísérleteztek is a megoldással és fel is robbantották a kijelölt célt.
Később azonban úgy döntöttek, hogy a Konföderáció David nevű, a tengeralattjárókkal párhuzamosan kifejlesztett torpedónaszádjain használt rúdtorpedókat vetik be.
1863. augusztus 12-én a tengeralattjárót vasúton átszállították Charlestonba, amelyet elzárva tartottak az Unió hadihajói. Az első próbaúton azonban végzetes balesetet szenvedtek: egy gőzös lapátkerekei által keltett hullámok annyira megingatták a tengeralattjárót, hogy a kormányos véletlenül süllyedésre váltott nyitott búvónyílásokkal. A kilencfős legénységből csak négyen jutottak ki, a többiek megfulladtak.
Hunley azzal fordult a Konföderáció hadseregéhez, hogy a legénységet azokból válogassák össze, akik már ismerik a tengeralattjárót. Hunley lett a parancsnok és a szerelőcsapat egy részét fogták be legénységnek.
Eleinte minden rendben ment, de 1863. október 15-én a Fish Boat nem jött fel a felszínre. Mint később kiderült, Hunley nem zárta le az elülső ballaszttartályt a merüléskor, így az megtelt, és lehúzta a hajó elejét. A fenéken megülő járműből nem sikerült kiszabadulni, a legénység összes tagja megfulladt. A balul elsült próbaút után a kísérleteket le akarták állítani, de Dixon hadnagy meggyőzte a feletteseit a folytatásról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap