2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Izraeltől tanult a brit elhárítás

2008. június 2. 12:02

Amikor a brit hadsereg 1969-ben különleges egységet állított fel, az amerikai helyett inkább az izraeli hadsereg módszereit követték figyelemmel.

A brit Nemzeti Levéltárban pénteken bemutatott dokumentumokból kiderül, hogy az angol hadsereg tisztjei úgy gondolták, hogy az amerikaiak nem igazán ügyesek az ellenség félrevezetésében és megtévesztésében. Szerintük az Egyesült Államok nyíltsága mentes mindenféle fortélyosságtól.

A Defense Deception Advisory Group (Védelmi Megtévesztési Tanácsadó Csoport) ezért inkább a közel-keleti mintát tanulmányozta, hiszen szerintük az izraeli politikusok és katonai vezetők összetett és sikeres taktikát használtak, hogy megtévesszék arab ellenfeleiket a zsidó állam szándékaival és katonai tettrekészségével kapcsolatban.

A hároméves tanulmányra azért is szükség volt, mert bár a brit hadsereg a második világháborúban sikeres volt, addig az azóta eltelt időszakban belefáradt a viszonylagos békébe. Az elpuhulástól való félelemben a minisztérium döntést hozott a harcedzett izraeli taktika vizsgálatára: a minta az 1967-es, hatnapos háború volt, ahol a dokumentumok szerint a zsidó állam példaértékűen használta fel a hasonló módszereket.

A britek olyan eseteket vizsgáltak, amikor a harcmezőn, vagy határállomásokon az izraeli hadsereg egyenruhába öltöztetett bábokat, vagy hadijárműveknek tűnő tereptárgyakat állított fel. Ez szerintük igencsak hatásos volt, és az ellenfeleket határozottabb fegyverkezésre, és csapatösszevonásokra kényszerítette.

Mark Dunton, a levéltár kortárs történelemmel foglalkozó referense szerint a briteket elképesztette, hogy ezek a viszonylag egyszerű módszerek milyen hatásosak voltak. A briteket emellett az is lenyűgözte, hogy az állam legfelső szintjein a politikai és katonai vezetők milyen sikeresen alkalmazták a megtévesztés eszközeit félrevezető és kétértelmű nyilatkozataikban.

Az 1972. április 10-én kelt összegző jelentés szerint az izraeli hadsereg a leginkább azért hatékony, mert nagyon jól titkolózott modern bombáival és fegyvereivel kapcsolatban, így az arab államok a hatnapos háborúig azt hitték, hogy főként csak második világháborús hadieszközeik vannak.

Az arabul kiválóan beszélő hírszerzés eközben folyamatosan monitorozta az egyiptomi katonai rádiókommunikációt, így alapvető információkhoz jutottak hozzá. Az elfoglalt területeken sokszor használtak arabul tökéletesen, egyiptomi akcentussal beszélő katonákat, hogy még több arab csapatot ejtsenek fogságba.

A dokumentumokból az is kitűnik, hogy a briteket az amerikai metódus nem nyűgözte le: bár egy másik csoport felkereste az ottani kiképző központokat és katonai bázisokat is, szerintük az ő módszereik unalmasak és kiszámíthatóak voltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár