Hogyan lett VI. Sándor pápa törvénytelen lányából „méregkeverő” femme fatale?
2021. július 11. 07:53 Jakab Péter
A francia romantika mestere, Victor Hugo Lucrèce Borgia című drámájának 1833-ban volt a premierje Párizsban. A darab Európa-szerte sikert aratott a XIX. században: hazánkban a tragikus főhősnő Jászai Mari egyik kedvelt szerepe volt a budapesti Nemzeti Színházban, de eljátszotta Debrecenben is. A tragédia cselekményében az itáliai reneszánsz talán legismertebb nőalakja, bár beismeri, hogy „két démon” küzd benne, végül egy egész asztaltársaságot megmérgez, köztük (tudtán kívül) saját fiát, Gennarót is. Ahogyan a darabot magyarra átültető Szász Károly, úgy valószínűleg a drámából operát komponáló Gaetano Donizetti sem tette fel a kérdést: hogyan lett VI. Sándor pápa törvénytelen lányából „méregkeverő” femme fatale az évszázadok során?
Korábban
Megannyi regény és több filmalkotás címszereplőiként a Borgiák nevével összeforrt az intrika, a pompa s a túlfűtött szexualitás. Mindez a részben Magyarországon forgatott, Neil Jordan által rendezett sorozat esetében sem történt másként.
Rodrigo (a későbbi VI. Sándor), Cesare és Lucrezia alakja köré egész mitológia fonódott, amelyet ma már nehezen tud a történettudomány lefejteni a Borgiákról. Akik – nem mellékesen – nem is olaszok voltak.
A férfiak jönnek-mennek
A család neve Borja formában a XIII. századi Valenciában tűnt fel először az Ibériai-félszigeten. Első befolyásos, de az Egyházi Államban „homo novusnak” számító tagjuk, Al(f)onso Borja IV. Jenő pápától kapott bíbort diplomáciai szolgálatáért.
A főpap 77 éves volt, amikor Szent Péter utódjává választották: a III. Callixtus néven uralkodó egyházfőt a magyar történetírók elsősorban a déli harangszó és a török elleni harc miatt említik. Unokaöccsének, Rodrigo Borgiának és családjának felemelkedése nagy részben neki köszönhető.
Az ambíciókkal teli, alkancellárságig jutó Rodrigo alakja a korabeli forrásokban sem feltétlenül pozitív: kicsapongó, nagyzoló életmódjára már II. Pius pápa Feljegyzéseiben is történik utalás.
Első szeretőjétől, Vannozza de’ Cattaneitől származó gyerekei: Giovanni, Cesare, Lucrezia és Goffredo mellett azonban más törvénytelen utódai is születtek. Orso Orsini fiatal, a leírások szerint elbűvölő hitvese, Giulia Farnese pedig gyorsan a perifériára szorította Vannozzát, Rodrigo új szeretőjeként.
Lucrezia neveltetéséről annyit tudunk, hogy 1483-tól apja unokatestvére, Adriana de Mila felügyelte az Orsinik római palotájában (Monte Giordano). Feltételezhető, hogy megfordult itt a humanista Pomponio Leto is, emellett különböző nyelvek, hangszeres zene, tánc, udvari illem alkothatták a fiatal lány „órarendjét”.
Ez azonban egyetlen célt szolgált: minél előnyösebb férjet találni számára, ezáltal megerősítve a család s mindenekelőtt Rodrigo római kapcsolatrendszerét. Apja igen sűrűn váltogatta elképzeléseit leendő vejéről. Amikor 1492-ben VI. Sándor néven pápa lett, szemrebbenés nélkül rávette az éppen aktuális jegyest, egy Gasparo di Procida nevű spanyol nemest, hogy tisztes összegért, 3000 dukátért tekintsen el a házasságtól.
Lucrezia első férje, Giovanni Sforza viszont politikai okokból nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így 1497-ben alá kellett írnia, hogy valójában a házasság – a férj impotenciája miatt – „nem is lett elhálva”.
Ezek az epizódok pontosan rávilágítanak arra, hogy a regények, filmek beállításaival szemben Lucrezia az élete végéig elsősorban sakkfigura volt apja játéktábláján, igaz, azok között a legértékesebb. Sorsának alakulásába azonban nagy beleszólása nem volt.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. nyári számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap