Kormányzóné, anyakirálynő és hercegi nagymama: Szilágyi Erzsébet
2024. január 4. 14:20 Horváth Richárd
Habár keveset tudunk Mátyás király híres édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek az életéről, azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy erős és talpraesett asszony volt. Férje távollétében az ország legnagyobb méretű uradalmát igazgatta, de Hunyadi halálát követően politikai érzékéről is számot adhatott. Bár idősebb fiát nem tudta megóvni a hóhér pallosától, nagy érdeme volt abban, hogy fiatalabbik gyermekéből király vált. Időskorában sem kellett félteni: ha kellett királynékkal kelt birokra, majd felnevelte fia törvénytelen gyermekét.
Korábban
A késő középkori magyar történelem leghíresebb édesanyját – Arany Jánosnak köszönhetően – mindenki ismeri, de pontos életrajzi adatokkal nem rendelkezik a történetkutatás. Születési idejéről csupán közvetett információink vannak. Későbbi férje, Hunyadi János feltehetően 1405 körül látta meg a napvilágot, s miután aligha lehetett közöttük nagy korkülönbség, így az 1405–1410 közötti esztendők a legvalószínűbbek.
Ugyanezt az elképzelést erősíti abbéli tudásunk, hogy Erzsébet apja, Horogszegi Szilágyi László 1426-ban Lazarevics István szerb despota szolgálatában állt – miként Hunyadi is –, aki 1427-ben halt meg. Ebből eredően feltehető, hogy a fiatalok 1427 előtt vagy akkortájt ismerték meg egymást, s egybekelésükre 1427 és 1430 között került sor. Az ifjú katona, Hunyadi és a fiatal magyar nemesleány frigyéből 1431-ben született az első gyermek, László.
A második életben maradt örökösre, Mátyásra sokat várt a pár (1443-ig), aminek két okát sejthetjük. Egyfelől nem zárható ki, hogy voltak csecsemőkorban meghalt gyermekeik is, másfelől épp az 1430-as évek második felétől indult emelkedésnek Hunyadi politikusi karriere (1439-ben kapott először bárói méltóságot, szörényi bán lett), amely 1446-ban a királyság kormányzóságával érte el csúcspontját, s ez rendre hosszabb időre elszólította felesége mellől a családfőt.
Otthonteremtő édesanya
Nos, ezek azok az esztendők, amikor Szilágyi Erzsébet először szerepet kapott a Hunyadi család, majd később a Magyar Királyság életében. A családi élet helyszíne a köztudat szerint Hunyadi apjának, Serbe fia Vajknak szerzeménye és építménye, a vajdahunyadi vár volt. Mindez eleinte igaz is lehetett – tudjuk, 1431-ben Hunyadi László itt született –, ám a későbbi kormányzó 1441 utáni gyors politikai karrierje megkívánt egy méltó, országosan is számottevő rezidenciát, amelynek kiépítését épp 1442–1443 táján kezdték meg.
Ez lehetett az oka annak is, hogy Szilágyi Erzsébet és kísérete Kolozsvárra húzódott Mátyás várható születésének idejére, a munkálatok miatt Hunyad vára alkalmatlan hely lehetett egy várandós anyának.
Arról, hogy Szilágyi Erzsébet milyen szerepet játszott László és Mátyás nevelésében – bátran ki kell mondanunk –, voltaképpen semmit sem tudunk. Kizárólag a későbbi eseményekből következtethetünk, sok bizonytalansággal terhelten, ezekre az esztendőkre. Annyi bizonyos azonban, hogy a szülők tudatosan választottak nem csupán humanista nevelőket, hanem az uralkodói felmenőket nélkülözni kényszerülő gyermekeiknek rokonságot.
A Hunyadi fiúk vérségi kapcsolatba kerültek például a Vingárti Gerébekkel és a Rozgonyiakkal, így az arisztokrácia köreiben jutottak kapcsolatokhoz, s ez később, Mátyás trónra kerülését követően kiemelt szerepet kapott.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. őszi különszámában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.