Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
2021. május 13. 16:49 Múlt-kor
Korábban
Nagy hatású mű
Az Ystoria Mongalorum quos nos Tartaros apellamus („A mongolok története, akiket mi tatároknak hívunk”) a középkori útleírások szélesebb műfajába illeszkedik, amely a távoli, idegen és titokzatos dolgok iránti általános emberi érdeklődés mellett a korai időszakban vallási színezettel is rendelkezett.
A 13. századra – amikor Plano Carpini János is írt – már a minél több információra szomjazó közönség kiszolgálása került középpontba. A műfaj tanulmányozása nem sorolható be könnyen egyetlen tudományterületre sem: tartalmazza a különféle zarándokutak, illetve keresztes hadjáratok leírásait, diplomaták és misszionáriusok úti beszámolóit, illetve az utazók által leírt fiktív történeteket is, amelyeket útjaik során hallottak.
1253-ban János barát művének egyes részletei bekerültek a Speculum historiale („A történelem tükre”) című összefoglaló műbe, amelyet Beauvais-i Vince (Vincent de Beauvais) francia dominikánus szerzetes állított össze. E mű jóval szélesebb körben elterjedt Európában az elkövetkező évszázadok során, a 14. és 15. században kimondottan népszerű referenciaművé vált.
Maga az Ystoria Mongalorum napjainkban 13 példányban maradt fenn, ezek közül kilenc az első, míg négy a második kiadás kópiái. Az első angol fordítást Richard Hakluyt földrajzi író készítette 1598-ban, míg egy másik, 1955-ben angol nyelven kiadott változat csupán „a stanbrooki apátság egy apácáját” nevezi meg fordítóként – ő olyannyira enigmatikus alak, hogy a fordítás keletkezésének ideje sem ismert.
A kéziratok, amelyekben az eredeti mű fennmaradt, az amerikai Yale Egyetem Beinecke Ritka Könyv- és Kéziratkönyvtárában, a franciaországi Bibliothèques/Mediathèques de Metzben, az angliai Bodleian Library, illetve British Library gyűjteményeiben, valamint az ausztriai Österreichische Nationalbibliothekben találhatók meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap