Lassan születnek a közös történelemkönyvek
2008. április 22. 13:00
A minikonferencián az derült ki, hogy mindenütt lassan és nehezen halad a vitás szomszédsági kapcsolatokkal terhelt nemzetek közös történelemkönyveinek a megalkotása.
Korábban
Feloldhatják a traumatikus kapcsolatokat
A skóciai Robert Stradling (igazgató, Blueprint Research Centre at the University of Edinburgh) előadásában egy átfogó értékelésben emelte ki a `többszempontúság` jelentőségét a múlt közös értelmezésében. Ehhez, mint mondta, kevés eseménnyel kell sokoldalúan foglalkozni, ma viszont a történelemtanítás sok eseménnyel foglalkozik `Platóntól a NATO-ig`, de egyoldalúan. Robert Stradling egyébként az Európa Tanács szakértőjeként a multiperspektivitásról tanári segédkönyvet állított össze, melyet számos nyelvre fordítottak le, így magyarul is elérhető.
Thomas Strobel, a braunschweigi Georg-Eckert Nemzetközi Tankönyvkutatási Intézet szakértője a német-lengyel közös történelemtankönyv eddigi történetét mutatta be, amelynek gyökerei meglepő módon egészen a harmincas évekbe nyúlnak vissza, ám a kezdeményezés még napjainkban sem ért véget. A hetvenes években megjelentetett történészi ajánlások óta elég kevés konkrét eredményeket sikerült csak felmutatni, viszont mindkét oldalon sokat gyengültek a tankönyvekben korábban meglévő, egyértelműen negatív sztereotípiák.
A konferencián Irene Lagani, a thesszaloniki Macedóniai Egyetem docense egy már megvalósult projektről, a híressé vált francia-német történelemtankönyvről számolt be. A két nagy történelmi rivális közös vállalkozását követendő példa gyanánt emlegetik Kelet-Közép-Európában is, igaz, a mű csupán az 1945 utáni történelmet mutatja be (azaz az együttműködés - a korábbi kapcsolatokhoz képest idillinek tekinthető - időszakát).
Érdekes, hogy pontosan nem tudni, a gyakorlatban mennyien használják a két országban a közös tankönyvet. Mint a szimpóziumon elhangzott, 70 ezer példányt nyomtattak belőle, de Németországban több tartományban az 1945 utáni korszak nem része az érettséginek, Franciaországban pedig pont a közös könyv megjelenése előtt jelentek meg a hagyományos tankönyvek felújított formában, jelentősen tompítva a közös alkotás fogadtatását.
Vangelis Kechriotis török történész a hasonlóan traumatikus görög-török viszony feldolgozására tett kísérletről beszélt, amelyet számos, Magyarországon és a környező országokban is jól ismert jelenség kísért - ilyen például a nemzeti identitás féltéséből eredő "nemzeti hisztéria", a közös eredmények megkérdőjelezése, illetve azok korlátozott társadalmi hatása.
Ezután Jakab György, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa kifejtette azon véleményét, hogy közös történelemkönyvet hagyományos módszertani alapon nem lehet készíteni, miközben a magyar oktatásban mindmáig meghatározó ez a hagyományos, 19. századi monolit történelemszemlélet. Nagypál Szabolcs (Békés Gellért Ökomenikus Intézet) előadása arra világított rá, hogy a visegrádi országok fiataljai közt egyházi téren kialakult kapcsolatokra is lehet építeni, mint az "interkulturális párbeszéd" egyik pillérére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap