Biciklivel Hannibál nyomában
2009. szeptember 14. 15:47
Különleges útra vállalkozott három angol fiatal: a Wood testvérek a következő hónapokban azt az egykori útvonalat tekerik végig, amelyen át Hannibál az Ibériai-félszigetről Itáliába, majd Tunéziába jutott.
Korábban
A BBC támogatásával folyó expedíció oldala napról napra frissülve tudósít a fiatalok különleges vállalkozásáról, amelynek során három biciklivel előbb a spanyol partokon, majd a francia Riviérán tekernek végig, hogy az Alpokon átkelve jussanak el Itáliába, majd végül pedig az egykori Karthágóba, amelynek ma Tunézia fővárosa, Tunisz egyik külvárosa felel meg, érkezzenek meg.
View Larger Map
Az utazás alapjául történetet mindenki ismeri: eszerint az első pun háborúban vereséget szenvedett karthágóiak Hannibál vezetésével álltak volna bosszút Rómán, és szerezték volna vissza a Mediterráneum nyugati medencéjének vezetését. A fiatalok célja persze nem ilyen grandiózus – olvasható sajtóközleményükben, hiszen mint azt kiemelik: a több ezres csapatok helyett csak egy tévéstáb követi őket, az elefántok helyett biciklikkel vágnak neki az útnak, és egyikük sem katona, így egy régész, egy programozó és a BBC egyik tudósítója tekeri majd a kilométereket.
A fiatalok útja az interneten is követhető: oldalukon a folyamatos szöveges tudósítás mellett képek és videók színesítik az útinaplót.
Ön melyik híres történelmi kaland útvonalát járná be újra? Írja meg nekünk!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap