Kilencvenéves a Salzburgi Ünnepi Játékok
2010. július 25. 14:00 MTI
Kilencvenedik alkalommal nyitja meg kapuit a híres Salzburgi Ünnepi Játékok. A világ legrangosabb komolyzenei, színházi és operaelőadásokból álló programsorozata Helga Rabl-Stadler fesztiváligazgató megfogalmazása szerint "lélegzetelállító előadásokat, de botrányokat, magával ragadó színházi esteket, vitákat, magasztaló dicséreteket, kritikákat is megért" hosszú története alatt.
Korábban
Salzburgban, Mozart szülővárosában már a 19. század közepe óta rendeztek zenei fesztiválokat. A Salzburgi Ünnepi Játékok alapítása azonban az első világháború utáni időszakra esik és Max Reinhardt rendező és színházigazgató, Hugo von Hoffmannstahl író, Richard Strauss német zeneszerző, valamint Franz Schalk bécsi operaigazgató és Alfred Roller osztrák díszlettervező nevéhez fűződik.
A ma elsősorban opera- és komolyzenei előadásairól ismert fesztivál egy színházi előadásból nőtte ki magát, Hoffmannstahl Akárki (Jedermann) című, középkori misztériumjátékokat idéző darabját vitték színre 1920-ban az alapítók. A program a következő években folyamatosan bővült koncertekkel és operaelőadásokkal, de az Akárki azóta is hagyományosan a fesztivál nyitódarabja. A második világháború alatt a salzburgi fesztivál sem kerülte el a náci befolyást. A zsidó származású Reinhardt és Hoffmannstahl több darabját levették a műsorról, a zsidó művészeket üldözték és a fesztivált a német nemzetiszocialista ideológia és esztétika képére formálták.
A rögtön a háború után, 1945-ben újrainduló fesztivál 1950 óta jelentős állami és tartományi támogatásban részesül. Második világháború utáni történetének egyik meghatározó személyisége Herbert von Karajan karmester volt, aki 1960-től 1989-ben bekövetkezett haláláig volt a rendezvények intendánsa. A sokak szerint "vaskézzel" irányító Karajan idején bővült a program olasz és romantikus operákkal.
A vasárnap kezdődő és augusztus 31-ig tartó idei játékokon színpadra kerül Wolfgang Rihm német zeneszerző Dionüszosz című operájának ősbemutatója. A darab lesz az első - és egyben az utolsó - ősbemutató, amit a jelenlegi intendáns, az idén távozó Jürgen Flimm Salzburgban színpadra állít.
A programban szerepel még többek között az Oidipusz Kolónoszban című Szophoklész-mű Klaus Maria Brandauerrel a címszerepben, Peter Stein rendezésében. Új darab a salzburgi palettán Christoph Willibald Gluck Orpheusz és Euridiké című operája is, az előadást Dieter Dorn rendezi és Riccardo Muti vezényli. A fellépők között van Anna Netrebko, Rolando Villazón, Grigorij Szokolov, Patricia Petibon és Gérard Depardieu.
Tavaly a jegyek 93 százaléka kelt el, a fesztivál 250 ezer látogatót vonzott a világ 63 országából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap