75 éve tűnt el Amelia Earhart
2012. július 2. 12:47 MTI
Korábban
Az utolsó út
Negyvenévesen fogott élete legnagyobb vállalkozásába: ő akart lenni az első nő, aki körberepüli a Földet. Kétmotoros Lockheed gépével, Fred Noonan navigátor társaságában 1937. június 1-jén Miamiból indultak útnak, hatalmas médiafelhajtás közepette. Az út során érintették Dél-Amerikát, Afrikát, Indiát és Délkelet-Ázsiát, egy hónappal később már Pápua Új-Guineán jártak. Az út utolsó harmada a Csendes-óceánon vezetett, de a pontatlan térképek miatt ez ígérkezett a legnehezebbnek.
Earhart és navigátora 1937. július 2-án éjfélkor indult útnak a négyezer kilométerre fekvő, alig két kilométeres Howland sziget felé. A tengeren két kivilágított amerikai hajó szolgált útjelzőként számukra, a szigetnél egy harmadik hajó horgonyzott, hogy rádión navigálja őket. A felhős ég miatt azonban nem tudtak a csillagok alapján tájékozódni, Earhart az indulás után hét és fél órával közölte, hogy fogy az üzemanyag, nem sokkal később arra panaszkodott, hogy rossz a rádiókapcsolat. Utolsó üzenetét nyolc és háromnegyed órával az indulás után küldte útirányukról, ezután a kapcsolat megszakadt.
Az azonnal megindított, az amerikai történelemben példátlan nagyságú és költségű mentőexpedíció nem járt sikerrel. Négymillió dollár elköltése és félmillió négyzetkilométernyi terület átfésülése után felhagytak a kereséssel, Earhartot 1939-ben nyilvánították hivatalosan halottá. A pilóták sorsáról ma sem tudni biztosat: a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy elfogyott az üzemanyaguk és a tengerbe vesztek.
Mások szerint eltévedtek és az 500 kilométerrel délnyugatra fekvő Kiribati-szigetek egyikén, a Gardner-szigeten landoltak, de segítség híján nem sokkal később meghaltak. (Ezt az elméletet támasztja alá, hogy a szigeten kerültek elő olyan tárgyak, amelyek az 1930-as évek Amerikájában készültek.) Egy vadabb teória úgy szól, hogy Earhart valójában kémküldetést hajtott végre, de a japánok elfogták és egy tokiói börtönben végezte be. Természetesen keringenek városi legendák is, eszerint Earhart túlélte a repülést, de mivel elege volt a hírnévből, álnéven kezdett új életet.
Az azonban bizonyos, hogy Amelia Earhart neve ma már legenda, feminista ikon, nevét viselik utcák, iskolák, hajók, és repülőterek, számtalan könyv és film hőse.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap