Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
2024. február 5. 13:20 Múlt-kor
A vízvezetékektől a közösségi fürdőkig a rómaiak nyomot hagytak a korabeli Britannia egészségügyi viszonyain. Mégsem biztos, hogy ezek a hatások mindig csak pozitívak voltak. Northumberland régiójában, az egykori Hadrianus-faltól délre fekvő Vindolandában, egy római helyőrség területén dolgozó régészek új bizonyítékokat tártak fel, amelyek szerint a rómaiak a sok újítás mellett az ágyipoloskát is magukkal hozták a szigetre.
Korábban
Dr. Andrew Birley, a vindolandai ásatások vezetője szerint: „elképesztően ritka ilyen rovarokat találni ókori maradványok között”.
A felfedezést Katie Wyse Jackson, fiatal kutatónak köszönhetjük, aki a University College Dublin (UCD) Archeoentomológia mesterszakos diákjaként, dolgozik az ásatási anyaggal. (Az archeoentomológia ásatási helyszíneken talált rovarmaradványokkal foglalkozik.)
A vindolandai ásatási helyszín
Vindolanda i.sz. 100 körülre datálható legmélyebb rétegében talált két tort (a rovarok testének középső része), melyek feltehetőleg ágyipoloskáktól származnak. Az ágyipoloskák vérszívó rovarok, tűszerű szájszervükkel könnyedén átszúrják az emberi bőrt is.
„Az ilyen típusú régészeti emlékek a múlt emberét ténylegesen emberivé teszik” – fűzte hozzá a fiatal kutató. Plinius római filozófus például írt az ágyi poloskák orvosi értékéről és bizonyos betegségek elleni alkalmazásáról, mint például a fül begyulladása. Wyse Jackson hozzátette: „az akkori embereknek sokféle elképzelésük volt arról, hogy mire is képesek a rovarok”.
Pliniusról készült 19. századi portré
A szakértői gárda tagja volt Dr. Stephen Davis, az UCD környezeti régészettel foglalkozó előadója. Elmondása szerint csak egyetlen olyan római ásatási helyszín van Angliában, ahol hasonló leleteket találtak, és Vindolanda régészeti emlékei lesznek a legkorábbra datálható ilyen típusú maradványok.
További talajmintákban Wyse Jackson szintén talált rovarokat, melyek még mélyebb betekintést nyújthatnak a korabeli életmódba: „abból, hogy milyen fajok, és milyen mennyiségben találhatóak meg a maradványokban következtethetünk a kereskedelem, élelmiszertárolás és hulladékfeldolgozás viszonyaira. Jelenleg nagy számban találok fogasnyakúlapbogár- és ganajtúróféléket.”
„Tehát itt néha be kell piszkolnunk a kezünket. A legfontosabb, hogy az általam talált rovarok nagy része szinantróp, azaz ember közelében élő.”
„A rómaiak tisztasága tartós hírnévnek örvend, így érdekes olyan rovarokat találni, melyek ennek az ellenkezőjére utalnak.”
Az egyik elmélet szerint a rómaiak szalmamatracaikkal együtt hozták az ágyi poloskákat Britanniába. Wyse Jackson azonban elmondta: „nagyon valószínű, az ágyipoloskák bármivel érkezhettek, amit a rómaiak magukkal hoztak. Ma is láthatjuk, az ágyipoloskák repülőkön, csomagokban és ruhákon is terjedhetnek. A rómaiak nagy mennyiségben hoztak ruhát, szalmát, gabonát, amint táboraikat felállították. Ez pedig tökéletes lehetőség volt egy-két ágyipoloskának, hogy 'átstoppoljon' a kontinensről.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.