Az utolsó pillanatban bukkant rá Howard Carter a szunnyadó Tutanhamon királyra
2022. november 22. 17:05 Múlt-kor
Miután az ajtó bal felső sarkába ütött résen bepillantott, Cartert teljesen megigézte az elé táruló látvány. Az állatszobrok sziluettjei furcsán rajzolódtak ki a félhomályban, amelyet lassan elnyomott az aranybevonatú tárgyakról visszaverődő gyertyafény csillogása. Az ajtó mögött egy 3000 éve eltemetett világ nagyszerű részletei kezdtek kirajzolódni. 1922. november 22-én Carter heroikus küzdelme véget ért, és a felfedezés a „napok napjaként” vonult be a régész életébe.
Howard Carter és egy vízhordó fiú a legbelső sírkamrában
Korábban
Carter művészcsaládba született az angliai Kensingtonban. Festő apjához hasonlóan remek rajzkészséggel rendelkezett. Az archeológia tudományát nem az egyetemen, hanem a terepen dolgozva sajátította el.
Régészeti karrierje 17 éves korában kezdődött el Egyiptomban, ahol a Beni Hasszán környéki ásatások során, a Középbirodalom korából származó festett sírképeket kellett lemásolnia, majd később az Ehnaton fáraó által alapított ókori város, Ahet-Aton (El-Amarna) feltárásánál dolgozott.
Élete legnagyobb kalandjába 1915-ben kezdett bele, amikor fejébe vette, hogy megtalálja a XVIII. dinasztia fiatalon elhunyt uralkodójának, Tutanhamonnak (Kr. e. 1342 körül – Kr. e. 1324) a sírját a Királyok Völgyében.
A „vadászat” hosszú évekig tartott, míg 1922. november 4-én Carter egyik asszisztense egy lépcsősort fedezett fel, amely VI. Ramszesz sírja közelében egy bevakolt bejárathoz vezetett.
Miután teljesen megtisztították a lépcsőket Carter egy lepecsételt bejárat előtt találta magát. Tudta, hogy valami nagy felfedezés előtt áll, úgyhogy rögvest telegrammot küldött munkaadójának, az ásatásokat finanszírozó Lord Carnarvonnak.
A felfedezés a 24. órában érkezett, a lord ugyanis már azt fontolgatta, hogy befagyasztja az ásatásokra szánt pénz folyósítását. Hat sikertelen év után Carnarvon egy ultimátumot küldött Carternek: ha az 1922-es év is eredmények nélkül zárul, akkor megszünteti az ásatások finanszírozását.
Carter végül Lord Carnarvon társaságában kibonthatta a Tutanhamon pecsétjével lezárt bejáratot, ami mögött egy szinte érintetlen királyi sír feküdt. A szenzációs felfedezés tömérdek információval látta el a régészeket és a történészeket az egyiptomi temetkezési szokásokat és Tutanhamon uralkodásának éveit illetően.
A fáraó sírja egyben egy grandiózus tudományos kihívást is jelentett Carter számára, akinek több mint 5000 műtárgyat kellett katalogizálnia és gondoskodnia kellett ezek biztonságos elszállításáról és állagmegóvásáról is. A gigantikus projekt 10 évig tartott és 1932-ben zárult le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap